Merkel is megünnepelte a normandiai partraszállást -a román nagykövetet hiába rendelték be a Bem térre

Hetvenöt esztendővel ezelőtt kezdődött a második világháború sorsdöntő csatája.  A szövetségesek partraszállása, a D nap, a leghosszabb. Amikor az amerikaiak és a britek rászánták magukat, hogy megszabadítsák Európát a nácizmus pestisétől. Azon a bizonyos napon már szüleim és családjuk mit sem sejtve egy lengyelországi haláltáborban tengették az életüket.  Fogalmuk se lehetett, hogy miért is a szokásosnál is feszültebbek az őreik ettől a júniusi naptól.

Egyébként a hozzám hasonló korúak jól emlékeznek arra, hogy ezt a történelmi eseményt mindig is megünneplik. S nemcsak a szövetséges hatalmak vezetői. Idáig az természetes volt, hogy Putyin is jelen van, hiszen igazából a szovjet hadsereg hozta a legnagyobb véráldozatot a Hitler ellenes háborúban. Most mintha nem láttam volna a protokoll vendégek között.  Elnézhettem. Vagy jól láttam, Trump közelében nem volt ott a legnagyobb keleti szövetséges első embere. Meghívták e?  S ha igen miért nem ment el.

Más, viszont ott volt a német kancellár asszony. Közel a francia elnökhöz. Mi az igazságtalan Trianoni békediktátum elszenvedői talán el se tudjuk képzelni micsoda lelkierő kellett ahhoz, hogy a vesztes Németország kancellárja végigülje ezt a ceremóniát. S leplezetlenül együtt tudjon örülni a többiekkel.  Persze a többieknek se volt könnyű, hogy ne csipkelődjenek, s még véletlenül se tegyenek illetlen megjegyzéseket a kancellár asszonynak. Mindez arról jutott eszembe, hogy mi itt Európa keleti szegletében még mindig nyelnünk kell. Nem akarunk vérontást, nem készülünk új honfoglalásra csak az elesett magyar katonák végtisztességét őriztük volna Székelyföldön, a temetőben. S mi lett a vége. Egy falusi bálra emlékeztető vandál támadás a hatóságok szeme láttára. S bekövetkezett az is, amire idáig még nem volt példa. Bukarest budapesti nagykövetét hiába rendelték be a külügyminisztériumba. Felsőbb utasításra kihagyta a Bem téri meghívást. Ilyenkor el kell gondolkodni, hogyan tovább. Meddig érdemes élezni, mérgezni a két ország kapcsolatát. Le lehet e rendezni az ügyet egy normális bocsánatkéréssel vagy külügyminiszteri szinten vitázni, esetleg majd kettőnk baját kivisszük e az unióba. Ha rajtam múlna, egy mediátorra bíznám, a vitát mielőtt visszafordíthatatlanul elgennyesedik ez a gyógyíthatatlannak vélt nyílt seb, amely nemzeteink megrontója.