SzántóGráf

Putyin ment volna ha hívják. – történelemhamisítás nagy tételben – egy gesztus hegyeket képes elhordani

Micsoda szemem van! Néztem a D nap 75. évfordulójára rendezett ünnepséget, s rögtön kiszúrtam, hiányzik a meghívottak közül a legnagyobb szövetséges hatalmak közül Moszkva képviselője. Majd olvasom, Putyin is észrevette, hogy valami hibádzik. A hetvenediken még ő is ott feszített a győztes hatalmak vezetőinek sorában. Az idén, nyilván szándékosan, előre kitervelt módon negligálták. Részemről ez történelemhamisítás. Lehet büntetni az Ukrajnával szembeni politikája, a Krím félsziget bekebelezése miatt meg sok egyéb más hibás lépés okán, de kár letagadni, hogy Szovjetunió nélkül a nácizmus rátenyerelt volna egész Európára. Lehet egyenlőségjelet tenni a fasiszta és a kommunista pestis között, de van amikor egy apró, de fontos gesztussal még a legnagyobb szembeállás végére is pontot tehetünk.

Putyin próbálta elbagatellizálni, hogy kimaradt a díszvendégek listájáról. Majd hozzátette, más fontosabb dolga is akadt mint ez demonstráció. Ezzel azt is elismerte, hogy nem esett jól neki a negligálás. Egyébként aki nem tudná, az amerikaik az olaszországi partraszállás előtt akár nyugatról is támadhattak volna egy évvel korábban. S ha Sztálin csapatai nem elég lendületesen nyomulnak Berlin felé még tovább halogatják a normandiai partraszállást. Számolgattak, kalkuláltak, hogy a jaltai megállapodás szerint osszák fel Európát.  Még az is az amerikaik lelkiismeretét terhelheti, hogy teljesen tisztában voltak mi történik a lengyelországi haláltáborokban. S ha idejében megrongálják, lebombázzák az oda vezető vasúti vonalakat akkor soha nem sikerült volna hatszázezer magyar zsidót deportálni három hónap alatt . A nagy hadvezérek mindig is számoltak , osztottak szoroztak és a pillanatnyi érdekeik szerint döntöttek. Jó példa erre a varsói felkelés ahol a szovjet hadsereg igazából tétlenül nézte a lázadók lemészárlását. Alig félszáz kilométer távolságra voltak a lengyel fővárostól, s lábhoz tett fegyverekkel nézték a felkelők legyilkolását.

Exit mobile version