A jegyzőnk a legkorrektebb – miért vagyok elmaradva – három éve nyűgöm három perc tévedését

Jogos az észrevétel, valóban elhanyagoltam a gráf frissítését. Mentségemre szóljon, hogy nemcsak behavazódtam, de még sok egyéb más munkám is adódott.

Na, ki kit ismer, ki kicsoda. Van három személy akinek még a nevét se tudom.

Aki még nem tudná a három esztendővel ezelőtti incidensem a miskolci rendészettel most júniusban jutott el az első bírósági tárgyalásig. Erre gyúrtam. Lelkileg, agyilag. Az új ítélkezési gyakorlat szerint elsőre meg is lehet alkudni. Ha mondjuk, elismerem a bűnösségemet vége is a játszmának. Megkaphatom a megérdemelt büntetésemet és már is mehetek a börtönbe.

Persze nem úgy öltöztem, tettem, amit az ügyvéd úr ajánlott így aztán majd csak szeptemberben folytatódik a meccs. Igazából 2017 novembere óta nem vagyok nyugodt, ezzel a rémálommal kelek, nyugszom és minden vágyam megérni ennek a szappanoperának a végét. Addig nem lélegezhetek fel. Nem titok, hogy börtönnapló címmel minden eddig momentumot feljegyeztem. Minden szereplőről van hozzá fotóm. El se hinnék, hogy mennyien és kik vannak ebben a portrétárban. Mindannyink jóvoltából az ügy már megjárta a kancelláriát, az igazságügyi minisztériumot, a legfőbb katonai ügyészséget és még a debreceni regionális nyomozókat is. Higgyék el sokkal bonyolultabb ez mint gondolnánk. Szálai, mozgatórugói sokkal hosszabbak mint azt egy egyszerű polgár elképzelheti. Célkeresztbe kerültem ám a távcső másik végén gubbasztók korán járták el az örömtáncot.

Néhány szerencsés kiváltságos személy már elolvashatta ennek a műnek az eddigi részleteit. Nem akarom a boltomat rontani, de aki kíváncsi annak az online változatát megküldöm.  Nem ingyen, Senkiről nem szeretnék elhamarkodott véleményt mondani, mivel tudom, hogy a fegyveres testületeknél mindig a parancsnokhoz kell igazodni. Széllel szemben még a zászlót is nehéz lobogtatni. Időnként a megfelelési kényszer még a lelkiismeretünk háborgását is képes elnyomni. Így nem is haragszom senkire. Főleg nem a két túlbuzgó fiatalemberre, akik életük legnagyobb fogásának vélik, hogy megcsíptek egy hét másodperces megállás után.

Bizonyítás  végkimerülésig – addig kellett a játékpisztolyt emelgetni amíg nem telefonált a koronatanú – hogy most jóóóóó…. Kellő asszisztencia mellett.

Sokat köszönhetek viszont Miskolci jegyzőjének, aki már majdnem levelező pajtásom. Röstellem, hogy annyiszor kértem tőle szívességet ez ügyben.  Akár el is küldhetett volna valamilyen melegebb égtájra, de Ő úriember. S ő minden hivatalos irányzattal szembe elsőre elismerte, írásban,  azt a bizonyos útburkolati jelet, amit máig se mostak le az önkormányzat mázoltatta fel. S hozzájárult ennek a nyilvánosságra hozatalához. Nem semmi. A jegyző úr még azt is megtette, hogy kifejezett kérésemre megvizsgáltatta az ottani járdaszakasz forgalmi státuszát. Igaz, lassan vágtak bele,  próbálták elmaszatolni, s csaknem egy évbe tellett kitalálniuk, hogy a kecske és a káposzta is jóllakjon. Végül a kincstári logikából annyira tellett, hogy tavaly júliusban kihelyeztek oda néhány vasrudat.  Fizikai akadálynak. Persze az oda parkolókat ez se zavarja, de a rendészetet sem. Én voltam az utolsó, akit ott inzultáltak. Három éve arra még rendészt se láttam. Mások sem. Számukra ez no go zóna.

Legutóbb arra kértem a jegyző urat, hogy a terület átépítési dokumentációját, ha nekem nem is, de a bíróságnak küldje meg. Ezt volt szerencsém látni. Készült 2006 decemberében, szinte az ottani buszmegálló odahelyezésével párhuzamosan. Ebben világosan szerepel, hogy mint nagy forgalmú intézmények előtt a bejárat mellett meg kell tartani négy parkolóhelyet. A kapu elé festett útburkolati jellel kell figyelmeztetni az autósokat, meddig állhatnak oda. Jegyző úr szinte postafordultával ígérte meg a dokumentációba való betekintést. Már csak attól tartok, hogy valaki vagy valakik, még Őt is megakadályozzák az igazság feltárásában.

Nemrégiben az igazságügyi minisztériumban egy nagyon okos hölgy feltette a kérdést – ha most újra lehetne játszani a sztorit, mi az, amit másként tennék. Higgyék el, hogy három napig ezen töprengtem. Telibe talált a kíváncsisága. Végül rájöttem,  ez is zsákutca, hiszen ott az adott pillanatban időt se hagytak megfontolásra. Mára csak a tanulság maradt, az egyenruhásokkal, főleg a hatalmi mámorban-tébolyban szenvedőkkel sosem szabad vitázni. Nem éri meg. Idáig életem három évét megmérgezték, tönkre tették. Idáig tök büntetlenül. Folyt. Köv.

A címkép sokatmondó. Az eseményeket követő percekben készült. A szolgálatvezető telefonálgat, hogy melyik kamera rögzítette a történetet. Mit ad Isten, visszanézték majd már is megszületett a döntés, a 40. és a 41. kamera rossz. Rossz volt. éppen most, akkor s csak nekik. Megértem. Ma már az én kocsimban is van eseményrögzítő. Ha mellettem szól a felvétel akkor az kincs, ha ellenem az Isten se kegyelmez meg a kamerának. Rögtön kuka lesz. A mi agyunk egy rugóra jár….