SzántóGráf

Rita , L. Simon Lászlónak dedikált a Duna korzón – sikeres volt a két napos könyvbemutató

Szántó Rita újságíró, a gasztrograf tulajdonosa szerkesztője 25 évi napilapos robotolás után teljesen új életmódot váltott. Úgy érzi, gondolja,  eddig élete, élményvilága megérett a nyomtatásra. Most kedvére kiírja magát.

Rita két könyvet is dedikált L. Simon Lászlónak. A másodikat barátjának viszi ajándékba.

Idáig Rita az íróasztala fiókjának mélyére süllyesztette a naplóját. Több könyvre való kéziratot őriz, hogy mindezt időnként átcsiszolja, mívesebbé tegye. Most jött el a pillanat, hogy az egyik legolvasmányosabb könyvét kiadja. Megossza az Olvasókkal. Először a miskolci könyvhéten az Erzsébet téri Géniusz standnál dedikált szerda délután. Ma pénteken viszont a pesti szállodasoron, a Duna korzón az AB Ovo standjánál kínálta a művét. S már is több meghívást kapott könyvbemutatóra könyvtáraktól és hamarosan a City hotelben is megismerkedhetnek a szerzővel.

Nagy József az Észak veterán szerkesztője elmaradhatatlan látogatója a könyvhéti vásároknak. Rita könyvéből is dedikáltatott egyet.

L.Simon László, mint mondotta most nem politikusként volt jelen a könyvhéti vásárban, hanem irodalmárként, író- költőként és Rita könyvének csodálójaként. Azért is ajánlotta mindenki figyelmébe, mert elsők között olvashatott bele a Sára könyvébe. A kancellária volt államtitkára, az irodalommal, művészetekkel és a muzeális építészeti értékeinkkel foglalkozó szakpolitikus megjegyezte, hogy az idén minden eddiginél többen jelentettek meg figyelemre érdemes új könyvet. Béke van. Tehát a múzsák nem hallgatnak.

A szerző az unokámmal kivette a részét az ilyen dedikálással járó logisztikai munkából. S ügyelt az íróra.
Osztálytársak voltak, majd kollégák. Szegedi Laci most éppen Németországból jött haza egy könyvért. Már indul is vissza. Egyébként egy ilyen alkalom arra is jó, hogy megtudjuk kik a barátaink, kik azok akikre számíthatunk. Jól esett látni, hogy Rita előtt sorba álltak a könyvéért.
Exit mobile version