A Doktoranduszok Országos Szövetségének közleménye – Fesztivál doktoranduszoknak, kutatóknak és oktatóknak, fővédnök Navracsics Tibor – DOSZFESZT a Balaton fővárosában

A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) idén XXV. Jubileumát

ünnepeli, melynek apropóján idén először rendez saját szervezésű

fesztivált értelmiségi fiatalok számára, Keszthely városában.

A rendezvény fő célcsoportja doktoranduszok, doktorjelöltek, fiatal

oktatók és kutatók, mester szakos hallgatókra, szakkollégisták,

TDK-sok. A rendezvény tehát kötetlenebb keretek között kíván szakmai

és kapcsolatépítési lehetőséget biztosítani értelmiségi fiatalok

számára.

A Balaton fővárosában megrendezendő fesztivál fővédnöke Dr.

Navracsics Tibor európai uniós biztos, a fesztivál arca, egyben

nagykövete Vastag Csaba előadóművész.  A fesztivál programja nem

azonos az ismert könnyűzenei palettával készülő rendezvényekkel. A

fesztivál szakmai programja a mesterséges intelligencia és az

innováció témakörére épül. A szakmai nap fővédnökségét Palkovics

László ITM Miniszter vállalta el. Ennek keretén belül egy interaktív

MI-kiállítás, illetve startup szimulációs verseny is megrendezésre

kerül. A fesztivál során kiemelt figyelmet fordítanak a szervezők a

családokra, továbbá arra is, hogy kötetlen keretek között

kerülhessen sor a baráti és szakmai kapcsolatok ápolására, melyre a

vasárnapi nap megrendezésre kerülő Családi Nap biztosít lehetőség.

Részletes információk a DOSZFESZT honlapján, illetve facebook

oldalán érhetők el.

Kiadó: Doktoranduszok Országos Szövetsége