SzántóGráf

Kora reggel a piacon – a paprika darabja 250 forint – amikor a vevőnek kuss – jó pénzért fonnyadtat

Az idős hölgy kiválasztott három vagy négy szép paprikát, mert úgy gondolta, hogy a saját pénzéért azt veszi, amit szeretne. Történt mindez ma reggel a miskolci Búza téri piacon, ahol mindig is szeretek bóklászni. A bőség zavarával.  Majd szem és fültanúja lettem, hogy az eladó rárivall a nőre, s számon kéri az olvasási tudományát.

Nem tud olvasni – ripakodott a vevőre – s a képébe tolta a táblát – nem lehet válogatni. Majd tudálékosan elmagyarázta a balga piaci látogatónak, hogy neki mindent el kell adnia. Prezentált is vagy négy megfonnyadt, aszalt apróságot is.  Mutatta ezek is vevőre várnak, nincs válogatás, a ládából sorba kell kiszedni az árut, s szerencse dolga, hogy kinek mi jut.

Én is buggyant vagyok, mert ilyenkor az ördög ügyvédjeként bárkinek a védelmére kelek, ha megalázzák. Miután mi berakodtunk, s fizetésre került sor, megjegyeztem, ne tessék ágálni – néhány ötszázasom hamis, de maga tudja, a legjobban minden forintot el kell sütnöm. Nem nagyon válogathatok, vannak köztük gyűrött, hibásak is.

Szerencsém volt. Nem fortyant fel, vette a lapot. Kisírta, hogy a főnöke ragaszkodik ehhez a módihoz. Maga is sajnálja, de mit tegyen. Megértettem.

A következő standnál kétféle kukoricát kínáltak. A nejem gyakorlottan válogatni próbált, de befékezték. Az eladó felmutatott a stand mennyezetére ahol a kamerák kukkóltak.  Hozzátette, halkan, a főnök még a hangot is veszi. Tehát itt is a vevőnek, kuss. Közben elővett egy vödröt teli rohadt barackkal.  Magyarázatként, ha ugyanis mindenki összenyomkodja a barackot, akkor ennek ez a vége.

Kifelé menet a sarkon csodálatos paprikákat láttam. A nejem – nem tudott neki ellenállni – hármat kiválogatott. Kiderült – a tábla hátul volt eldugva – ez nem a kilós, hanem a darabár. Ilyenkor jön , eltöprengek, visszaadom, s búcsút intek a békebeli paprikának vagy lenyelem a kioktatást.

Tartok tőle, hogy ha ezt közzéteszem, megjelenik a fotóm a piac bejáratánál. Kitiltanak a kedvenc szórakozó helyemről.  Ezt nagyon sajnálnám.

Exit mobile version