SzántóGráf

A kitüntettek névsora -Semmelweis napi ünnepség a miskolci vigadóban – Kerényi László képei

Dr. Kriza Ákos polgármester aki maga is a gyógyítás szolgálatában állt köszöntötte az egészségügyben dolgozó sorstársait
Dr. Kriza Ákos Miskolc város polgármestere aki maga is orvosként a gyógyítás szolgálatában állt teljes átérzéssel köszöntötte az egészségügyben dolgozó sorstársait.
Csöbör Katalin országgyűlési képviselő kihangsúlyozta , hogy milyen áldozatos, lelkiismeretes hivatástudattal dolgoznak az egészségügy orvosai, ápolói.
Az ünnepeltek tiszteletére szólt a zene
Kitüntettek

Az idei Semmelweis napi ünnepséget pénteken késő délután tartották meg a miskolci vigadóban. Az egészségügyben dolgozókat köszöntötte Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, dr. Kriza Ákos Miskolc város polgármestere, és dr. Révész János főigazgató.

A Semmelweis díjak, a kitüntetések és az előléptetések ünnepélyes átadása után fogadással zárult a rendezvény.

A kitüntettek listája  is közöljük.

Semmelweis napi ünnepség – 2019. június 28. – péntek

 

 

Semmelweis Díj kitüntetésben részesültek:

 

Prof. Dr. Lombay Béla

 

Semmelweis Díj kitüntetésben részesült

 

Dr. Szederkényi István, a Sebészeti Osztály főorvosa.

 

Főigazgatói dicséretek:.

 

 

  1. Almási Andrea – főorvos – Akut és Sürgősségi Gyermek Osztály

 

 

Dankó Istvánné – asszisztens – Semmelweis tagkórház Szemészeti Szakrendelő

 

  1. Dienes József – főorvos – Szülészet – Nőgyógyászati Osztály

 

  1. Farkas József – főorvos – Sebészeti Osztály

 

Furákné Nyitrai Erzsébet – vezető ápoló – Sebészeti Osztály

 

Galvács Imréné – ápoló – II. Belgyógyászati Osztály

 

Gönczi Péterné – szülésznő – Szülészet – Nőgyógyászati Osztály

 

Halász Gabriella – pszichiátriai szakápoló – Pszichiátriai Osztály

 

Ipacs Antalné – intenzív terápiás szakápoló – I. Belgyógyászat – Kardiológiai Osztály

 

Kocsis Pál – intenzív szakápoló, részlegvezető ápoló – Stroke, Vasculáris és Általános Neurológiai és Toxikológiai Osztály

 

  1. Kovács Lajos – osztályvezető főorvos, orvosigazgató-helyettes – Mozgásszervi Rehabilitációs Központ Mezőkövesd, Reumatológiai Rehabilitációs Osztály „B”

 

Kökény Péterné – részlegvezető ápoló – Koraszülött – Újszülöttpathológiai Osztály

 

  1. Lukács Katalin – főorvos – Reumatológiai Osztály

 

Német Pálné – adminisztrátor – Ortopéd – Sebészeti Osztály

 

 

Sebőné Kaja Lilla – okj ápoló – Mellkas – és Érsebészeti Osztály

 

Szabó Erzsébet – részlegvezető asszisztens – Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály

 

 

Szabó Marianna – műtős szakasszisztens – Mellkas és Érsebészeti Osztály

 

Szabó Zoltán – műtős szakasszisztens – Traumatológiai Osztály

 

Szedlákné Nagy Gabriella – csoportvezető gyógytornász – Központi Fizioterápiás Szolgálat

 

Szedlákné Tölczéki Ildikó – gyermek intenzív szakápoló – Gyermek Anesztheziológiai és Intenzív Terápiás Osztály

 

Takács Kornélia – műtősnő – Idegsebészeti Osztály

 

Tóth Judit – csecsemő és gyermekápoló – Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztály

 

Turi Beáta – gyógypedagógus – Fül-Orr-Gége és Fej Nyak Sebészeti Osztály

 

  1. Varannai Lajos – főorvos, osztályvezető – helyettes – Stroke, Vasculáris és Általános Neurológiai és Toxikológiai Osztály

 

Vass Katalin – aneszteziológus szakasszisztens – Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály

 

Vizi Valéria Laura – vezető ápoló – Velkey László Gyermekegészségügyi Központ

 

 

 

 

 

 

 

 

Főigazgatói elismerések

 

 

 

Boczki Józsefné – sürgősségi gyermek szakápoló – Akut és Sürgősségi Gyermek Osztály

Fáczán Csabáné – ápoló – Csecsemő és Gyermek Belgyógyászati Osztály

Horváth Tiborné – ápoló – Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály VI.

Kisgergely Ferencné – segédápoló – Szemészeti Osztály

Orosz Józsefné – csoportvezető – Kórház Ellátási Csoport (Szikszó)

 

 

Kiváló Kórházi Dolgozó kitüntetés:

 

 

Farkas Judit – szakács – Élelmezési Csoport Mezőkövesd

 

Feketéné Domján Dóra – asszisztens – Bőrgyógyászati Osztály

 

Kiss Mihályné – adminisztrátor – Krónikus Belgyógyászati Osztály

 

Makszimus Lászlóné – adminisztrátor – IV. Belgyógyászati Osztály

 

Tavaszy László – gépkocsivezető – Szállítási Csoport

 

 

 

Kiváló Munkacsoport kitüntetésben idén is két kollektíva részesül:

 

– A Képalkotó Diagnosztikai Centrum Kollektívája

 

 

– A Traumatológiai Osztály Septikus Mátrix Részlegének dolgozói

 

 

 

Kiváló Egészségügyi Szakdolgozó kitüntetés:

 

 

Duba Endre Lászlóné – gyógyszertári szakasszisztens – Intézeti Gyógyszertár

 

Érsókné Szabó Erika – szülésznő – Szülészet-Nőgyógyászati Osztály (Semmelweis tagkórház)

 

 

Katona Lászlóné – részlegvezető ápoló – Traumatológiai Osztály

 

Marosvári Sarolta – főnővér helyettes, diplomás ápoló – Hospice Osztály

 

Skarupa Hajnalka – vezető ápoló – Tüdőgyógyászati Osztály

 

 

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Elismerő Oklevele:

 

 

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarában végzett áldozatos munkája elismeréseként Elismerő Oklevelet vesz át:

 

Berentés Sándorné – fizioterápiás asszisztens – Mozgásszervi Rehabilitációs Központ (Mezőkövesd)

 

– Csizmarik Lászlóné – részlegvezető ápoló – Sebészeti Osztály

 

– Lénárt Lászlóné – vezető ápoló – Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály VI.

 

– Szemánné Süveges Szilvia – ápoló, vezető ápoló-helyettes Rehabilitációs Osztály (Szikszó)

 

– Szűcsné Józsa Krisztina – gyakorlati oktatásvezető – Oktatási Csoport

 

 

Pedagógus nap alkalmából az Év Szakoktatója cím:

 

 

A kitüntetést kapja:

Csopják Judit – egészségügyi tanár – a Miskolci Szakképzési Centrum Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnázium munkatársa

 

 

 

A Semmelweis napi ünnepségünk keretében – a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata kitüntetései:

 

 

Dr. Bobkó Éva – házi gyermekorvos

 

Kozma Mária – védőnő

 

Dr. Kőhalmi György – háziorvos

 

Dr. Lóczi Géza – fogorvos

 

Főorvosi, adjunktusi előléptetések:

 

 

A Semmelweis Évforduló alkalmából főorvosi kinevezésben részesülnek, főorvosi címet kapnak:

 

  1. Joó Tünde – Fül-Orr-Gége és Fej-Nyak Sebészeti Osztály (főorvosi címet kap)
  2. Kardos Zsófia – Reumatológiai Osztály
  3. Koncz Júlia – Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztály
  4. Pauleczki Annamária – Gyermek Onkohaematológiai és Csontvelőtranszplantációs Osztály
  5. Szabó Miklós – Tüdőgyógyászati Osztály
  6. Szövördi Éva – Pathológiai Osztály
  7. Török András – Gyermek Belgyógyászati Osztály
  8. Vincze Balázs – Mellkas- és Érsebészeti Osztály
  9. Zsákai Zsolt – Ortopéd-Sebészeti Osztály

 

 

 

 

 

 

Adjunktusi kinevezésben részesülnek:

 

  1. Bodnár Éva – Traumatológiai Osztály
  2. Iszlai Zoltán – Fül-Orr-Gége és Fej-Nyak Sebészeti Osztály
  3. Koncz Roland – Tüdőgyógyászati Osztály
  4. Kun Csaba – Tüdőgyógyászati Osztály (megérdemelt szabadságát tölti)
  5. Miksi Ágnes – Reumatológiai Osztály
  6. Motkó Tamás – Stroke, Vasculáris és Általános Neurológiai és Toxikológiai Osztály
  7. Sántha Orsolya – Nukleáris Diagnosztikai és Terápiás Osztály

 

 

 

 

Exit mobile version