A Volkswagen át kívánja venni a vezető pozíciót Kínában az elektromos mobilitás témakörében – ezt erősítette meg Dr.Herbert Diess, a Volkswagen-csoport igazgatótanácsának elnöke a dél-kínai Boao városában a World New Energy Vehicle Congress (WNEVC) alkalmával. Ennek megfelelően a Volkswagen célja, hogy 2035-re éves kínai kiszállításaiban 50 százalékra növelje az elektromos autók részarányát, ami megfelel a kongresszus zárónyilatkozatában a világpiac vonatkozásában 2035-re prognosztizált elektromosautó-részaránynak. Kína ezzel központi szerepet játszik a Volkswagen-csoport szénmentesítési programjában. A Volkswagen már ebben az évben 14 elektromos hajtásrendszerű modellt tervez kínálni kínai ügyfeleinek, a vállalatcsoport által 2028-ig előirányzott 22 millió elektromos autónak pedig több mint a fele Kínában készülne majd. Ezzel egyidejűleg a Volkswagen még intenzívebbé kívánja tenni fejlesztőmunkáját, több mint 4500 mérnök dolgozik az országban a jövő technikáin.
Szántó István
Related article
KÖZÚTI ELLENŐRZÉSEK A KÖZLEKEDÉS BIZTONSÁGÁÉRT
2022. 09. 27., k – 10:22 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Eltiltás hatálya alatt vezetni bűncselekmény. Egy komlóskai sofőr tudta ezt, mégis volán mögé...
Sportos és hatékony modell hálózatról tölthető hibrid hajtással: az Audi Q5 55 TFSI e quattro – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi teljes gőzzel folytatja elektromos offenzíváját. Az Audi Q5 55 TFSI e quattro 270 kW (367 lóerő) rendszerteljesítményével (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 2,4 –...
Teljes gőzzel folytatja átszervezését a Volkswagen – Hírek – Hírek és hírlevél
A 2016-os üzleti év kedvező eredményei birtokában lendülettel és bizakodva vág átszervezése újabb fázisának a Volkswagen-csoport. „Az elmúlt esztendő nehéz, ám figyelemreméltóan sikeres...
Langsam…- megcsipkedik a száguldozókat – lesben állnak a fix traffipaxok – a Lévayn is szívbajt hoznak rám
A városban igyekszem óvatosan közlekedni. Sokat vezetek. Mára ismerem a traffipaxok összes búvóhelyét Miskolcon. Mostanában a Lévai József utcában hozzák rám a szívbajt....
Ott volt a helyünk – esély a beszállításra – akár autót is gyárthatunk – Miskolc is bemutatkozott
Automotive Hungary néven rendezték meg a magyarországi járműgyártók és alkatrész beszállítók kiállítását Budapesten az elmúlt héten. Erről Miskolc se maradhatott le. Esély van...
Magyarországon is bemutatkozott az új Audi A8 – Aktuális hírek – Hírek
Különleges helyszínen mutatkozott be november végén az új Audi A8 hazánkban, amellyel a felsőkategóriás luxus új jelentését alkotta meg a gyártó. A márka...
Pedig most volt a karcsonkolós baleset az M3-ason: fél BAZ megyét végigutazta a lábát kilógatva
Még fel sem ocsúdtunk az elképesztő, súlyos következményekkel járó, egyébként nem túlzottan nagy csattanással járó, M3-ason történt balesetből, máris újabb felelőtlen utas teszi...
AutomotiveINNOVATIONS Award 2018: a Volkswagen a nagy volumenű autógyártók között elnyerte a legi… – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen márka kapta a Leginnovatívabb Nagy Volumenű Márka díját, immár sorozatban harmadszor. A csoport központi márkája további elismeréseket is begyűjtött az Alternatív...
Újabb kihívással néz szembe a Volkswagen ID.R – Hírek – Hírek és hírlevél
A legendás Pikes Peak hegyi felfutó verseny, a híres Nürburgring-Nordschleife, az ikonikus Goodwood Festival of Speed – pusztán nevük hallatára végigfut a hideg...
A világ leghíresebb hegyiversenyére fejleszt elektromos versenyautót a Volkswagen – Hírek – Hírek és hírlevél
Új kihívás a versenysportban, immár a holnap technikájával: a Volkswagen tisztán elektromos hajtásrendszerű versenyautót fejleszt a világ legismertebb hegyiversenyére. Az összkerékhajtású prototípus 2018....
Egy élhető jövő alakítói: az Audi ifjú tehetségeket küldött a One Young World Summit világtalálko… – Aktuális hírek – Hírek
Gazdasági fejlődés és társadalmi egyenlőség a bolygónk ökológia határainak tiszteletben tartásával: az Egyesült Nemzetek lefektette az élhető és fenntartható jövőt szolgáló 17 célkitűzését....
Kvasinyban megkezdődött az új ŠKODA KODIAQ sorozatgyártása – Hírek és események – Hírek
Megérkezett a rajtjel a ŠKODA KODIAQ számára: a csehországi Kvasinyban október 18-án megkezdődött a ŠKODA új nagyméretű SUV modelljének sorozatgyártása. ...
10,3 millió járművét szállította ki 2016-ban a Volkswagen-csoport – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen-csoport tavaly 10,3 millió gépkocsiját adta át ügyfeleinek világszerte, 3,8 százalékkal növelve kiszállításait a megelőző évhez képest. A decemberi értékesítés 11,8 százalékkal...
Felségjel és rendszám nélkül – egy bátor autós a pocsolyásban – erre mit mond a parkolóőr – hadd vakarja a buksiját –
Tetszenek tudni, hogy hadba állok a Centrumholdinggal. Azzal a miskolci parkoló céggel amely elsíbolta a Hősök terének az egy harmadát. Pénzt kér –...
A PlayStation világából egyenesen a versenypályára: bemutatkozik az Audi e-tron Vision Gran Turismo – Aktuális hírek – Hírek
A tisztán elektromos Audi e-tron Vision Gran Turismo tanulmányautóval az Audi egy különleges formában varázsolja kézzel fogható élménnyé az elektromos mobilitást. Az eredetileg...
Rám csörögtek, – a frász kerülgetett – rossz helyen állt az eladott autóm – megfejtettem a rejtélyt – milyen naprakész a nyilvántartás – kísért a múlt
A nagy álmos könyvek szerint megfontolandó a szervek kritizálása. Nem is jut nekem eszembe ilyen őrültség. Ám érdekességként elmondom ma este történt telefonhívás...
Mattias Ekström a FIA Rallycross Világbajnoka – Aktuális hírek – Hírek
Mattias Ekström az Esteringen szerzett ötödik helyével már szezon közben bebiztosította magának a FIA Rallycross Világbajnokságának bajnoki címét. A 2016-os szezon utolsó előtti...
Autófónia Miskolcról – tessék odafigyelni – nem kihagyni – rég tömjéneztem már magamat
Rég fényeztem már magam. El is felejtettem, miről is írtam a múlt heti retro jegyzetben. Csak arra emlékszem, hogy valami érdekes témára leltem....
Új hajtásrendszer-változat az Audi TT számára – Már quattro változatban is rendelhető a 2.0 TDI – Aktuális hírek – Hírek
Világszerte eddig minden második eladott Audi TT a quattro összkerékhajtással készült. Mostantól a kínálatban a TT harmadik generációjának megjelenése óta elsőkerékhajtással szereplő, nagysikerű...
A kelletténél hamarabb fordult be – egy sérült, egy kinyúlt szobor és egy roncskocsi bánja a sietséget – különös baleset a Csabai kapui SZTK előtt
Hivatalos kötelező napi kutyasétáltatásom során egy hatalmas puffanásra lettem figyelmes. Hátra nézve a fémes csörömpölés után még láttam, ahogy a masszív kőszobor előre...

