Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2019-2020. évi cselekvési programja alapján nyílt pályázatot hirdet a hazai tehetséges magyar fiatalok nemzetközi versenyeken, valamint a Magyarországot képviselő tanulók, csapatok diákolimpiákon és világversenyeken való részvételének támogatására
Szántó István
Related article
Így írunk mi!
Egy 2012 szeptemberében indult könyvsorozatban szeretnénk lehetőséget biztosítani mindenki számára, hogy verseit, prózáit, írásait egy 10-10 szerzőt bemutató kötetben megjelentesse. ...
Országos ösztöndíjpályázat
A pályázat célja rossz anyagi körülmények között élő, szociálisan hátrányos helyzetű, ugyanakkor kiemelkedő képességű, tehetséges és kitűnő tanulmányi eredményű tanulók támogatása. ...
A jövő költője
Versműhely-pályázat középiskolásoknak a Lőrinci Nagykönyvtárban. ...
Hívás – nemzetközi fotópályázat
A rendezvény alapvető célja, hogy a vizuális kultúra világán keresztül teremtő párbeszédet indítson el társadalmi kérdésekről, és kreativitásra buzdítsa az alkotókat. Fontos továbbá,...
Regényíró pályázat
Ha van egy kész regényed és a fiókodban porosodik, kiadásra várva, vagy elkezdted, de még nem fejezted be, esetleg még csak mozgolódnak a...
Felsőoktatási Hallgatói Kutatói Ösztöndíj
A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány (a továbbiakban: Támogató) nyílt ösztöndíjpályázatot hirdet „Felsőoktatási Hallgatói Kutatói Ösztöndíj” elnyerésére. ...
Káplár László Jó Ember Díj – 2018
Káplár László, a 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró kolléga, a volt MTI-s, a jó ember, a jó barát nevének és az általa képviselt értékrendnek...
Dubai Nemzetközi Jógyakorlat Díj a Fenntartható Fejlődésért
A UN-HABITAT és a Dubai Önkormányzat együttműködésében valósul meg a kiválóság elismerése és a városi bevált gyakorlatok támogatása a környezeti minőség javítása érdekében....
Tanya- és falugondnoki buszok beszerzése / MFP-TFB/2020
A pályázat célja a falugondnoki és/vagy tanyagondnoki szolgáltatást működtető vagy új szolgáltatás indítását vállaló települések esetében a szolgáltatás biztosítását lehetővé tevő magas színvonalú,...
Inter Japán Magazin író-újságíró pályázata
Az Inter Japán Magazin író-újságíró pályázatot hirdet a japán-magyar kapcsolatok és a két nép közötti szabad információ-áramlás erősítésére. ...
Fény-Árnyék-Szín világ
A kiírás célja, hogy a megszokottól eltérően, meghökkentő, rafinált képek szülessenek. ...
Nyugat-Balkáni régió klímavédelmi projekt-előkészítő és kapacításfejlesztő tevékenységeinek finanszírozása / WBGC-2020/1
A Párizsi Megállapodásban foglalt célok végrehajtásának elősegítése érdekében a Kormány döntése alapján az Innovációs és Technológiai Minisztérium létrehozta a Nyugat-Balkáni Zöld Központ Nonprofit...
KÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZATI KIÍRÁS
A pályázat célja a fővárosi tulajdonú XIII. kerületi Szent István parkban államalapító Szent István királyt ábrázoló köztéri képzőművészeti alkotás létrehozása és felállítása. ...
Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció – nagy kapacitású meglévő szállodák fejlesztés és új szállodák létesítése
A konstrukció célja a turisztikai vonzerőkhöz kapcsolódó és a turisztikai vonzerők közelében található kereskedelmi szálláshelyek általános minőségének és szolgáltatási színvonalának emelése,- új kapacitások...
Pályázat fatermékek közérdekű célokra történő ingyenes tulajdonba adására
Jelen pályázati felhívás célja a faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyelete során elkobzott fatermékek – az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló...
Művészeti alkotóház a Káli-medencében
A HybridCycle és a Hybridart Management alkotóházi ösztöndíjprogramot hirdet a Káli-medencében művészeknek. ...

