SzántóGráf

Jöjjön ide nosztalgiázni – Péter boltjában asztaltáncoltatás nélkül zajlik a múltidézés – Kerényi László képei

Hogy is tudnék megállás nélkül elgurulni a Győri kapui Zólyomi Péter régiségboltja előtt, amikor tudom, itt mindig számíthatok valami újdonságra meglepetésre. Itt minden darab eredeti érték. A címképen látható Videoton táskarádió sokáig nagy álmom volt. Bőrtokkal, világvevő herkentyű, amin még a szabad Európa minden hullámhosszon is fogható. Akinek ilyenje volt a strandom a vízbe, se mert menni, ne, hogy ellopják. Valakinek őriznie kellett. A Széchenyi úti belkereskedelmi kölcsönzőben napi hat forintért egy személyi igazolvány ellenében elhozhattam volna. Helyette padlókefélőért, s porszívóért küldtek. Azt hiszem utoljára egy babamérlegért mentem oda, amikor a lányom megszületett.

Ez volt az a tálca amire akár három fogást is felpakolhattunk.
Mikor még pénzérmét nyomhattunk – csak úgy magunknak. Tényleg maradt még néhány ebből, hol tudnám eladni?
Magam is gyűjtöttem a kisautókat. Mára egy zöld harckocsim maradt, amit drága Édesapám vett nekem
Bélyeggyűjtőknek különleges ritkaságok most csak innen
Könyv a legjobb barát – persze azért nem árt be tájolni a szerzőt
Volt egy ilyen Orion rádiónk. Nem volt varázsszeme, pedig szerettem volna egy olyat is. A SZER hullámhosszait tintaceruzával jelöltem. Emlékszem amikor 300 forintért megvették, Szerencsre , előtte két napig dörgöltem a bejelöléseket. Később tudtam meg, hogy kár volt, az új tulajdonos, Halász bácsi éppen ezeket kereste az éterben.
Egy nagyon öreg diavetítő, ennek most nagy keletje van. Nem volt olyan gyerekzsúr ahol legalább hat nyolc filmet nem pergettünk le. Felváltva olvastuk. S sötétben meg lehetett smárni….
Ez a kályha önmagában is nagyon hangulatossá teszi a szobát.

Péter szerint óriási keletje van a régmúlt Miskolc sajátos ereklyéinek. Mint például a Bükk vidéki Vendéglátó örökké zsíros, nedves háromszögletű tálcáinak, az avasi kilátó képével. Ha ehhez még egy 10 forintot érő blaskaszerű érméhez is hozzájut, máris eszébe juthat az a finom babfőzelék, amelyen csak egy kakastaréjnyi bőrös szalonna csík jelentette a feltétet.

 

 

Exit mobile version