Volt egyszer egy Déli Hírlap – amíg ólomgőzben tördeltek – diktálhattam a nyomdában

Ez se ma készült kép. Balról dr. Lukács Irén, Soltészné Derekas Erzsébet és Pap Gyula a Déli Hírlap felügyelőbizottságának tagjai megtekintik a szerkesztőség tördelőrészlegét. Szűcs István újságíró prezentálja a kiadó fejlődését. Korábban ugyanis a DH nemcsak az utolsó magyar tulajdonú napilap volt, hanem az egyedüli szerkesztőség amelyben ólomszedéssel készült az újság.

Emlékszem amikor a DH és a Népszabadság frigyre lépett a az országos lap francia tulajdonosai meglátogatták a Borsodi Nyomdát. Elhűltek amikor  meglátták ezt a már mindenütt kimúlt technológiát.

Popovics Pali tördel

Az ólomszedő gépek mellett sosem lehetett fázni. A nagy ólomtömbök belógtak az üstbe, ahol mint egy írógépen ki lehetett potyogtatni a betűket. Javításra itt nem sok lehetőség volt. Szakmám csúcsának tartom amikor először itt lent a mérges gázban fuldokolva diktálhattam a szedőnek. Egyenesben. S ezt már nem láthatta a szerkesztő, a rovatvezető csak a nyomdai tördelő, aki nem javíthatott bele. Sajnos akik itt dolgoztak védőszerként szappant és fogkrémet kaptak. Máig is nagy tisztelettel vagyok azok iránt akik a lapot előállították ebben a veszélyes környezetben ahol sajnos ebbe bele is betegedtek.

Ma már nem titok , hogy az átállás, a fejlesztés korántsem volt könnyű és egyszerű. Nemcsak a számítógépeket , de az ehhez szükséges szoftvereket is meg kellett venni. Mivel a kiadónak nem volt erre pénze az egyik kisebbségi tulajdonos alapított erre egy céget és pályázati pénzből létrehozta a szerkesztőségtől független tördelőműhelyt. Ezt mindig is úgy mondják, hogy kiszervezte az egyik legfontosabb lapkészítési fázist, amellyel sakkban tarthatta a teljes tulajdonosi kört.  Őszintén, sok választásom nem volt, előre láttam ennek a következményeit. Viszont azt is tudtam, hogy az ólomszedésnek hamarosan véget vet a környezetvédelmi hatóság, tehát csak előre menekülhetünk.

Minderről a Déliről szóló könyvemből sok mindent megtudhatnak még….