SzántóGráf

A civilek elküldték levelüket az európai unió elnökasszonyának

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány az alábbi levelet küldte meg Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnök asszonya részére:

 

Tisztelt Elnök Asszony!A magyar egyesületek és alapítványok,

kiegészülve a határon túli magyar ernyőszervezetekkel fontosnak

tartják, hogy reagáljanak a Soros György által szervezett NGO-k

megnyilvánulásaira, amelyek hazánk képviselőinek bizottsági

alelnököknek történő megválasztása ellen tiltakoztak.

Reményünket fejezzük ki Elnök asszony felé, miszerint információit

kiegészíthetjük és bemutathatjuk, hogy az éremnek két oldala van.

Ennek megfelelően megküldjük jelen levelünk támogatóinak névsorát,

amelyeket rövid idő alatt kaptunk meg (nyári szabadságolási

időszak). A támogatók kiállnak az Európai Unió jelölési szokásjoga

mellett, valamint az európai parlamenti választás egyik legerősebb

pártszövetsége, a Fidesz-KDNP uniós képviselőire hívják fel a

figyelmét.

Az elmúlt években a polgárok sorskérdéseivel kapcsolatban több

javaslatot és petíciót nyújtottunk be az Európai Unióhoz, a

válaszlevelezésből kiolvasható, hogy szervezetünk erős támogatású és

ismert Kelet-Közép-Európában. Jelentős eredménynek tekintjük, hogy

ez évben 14 ország civil képviselőinek jelenlétében megalakítottuk

az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanácsot.

A magyar uniós képviselők bizottsági alelnöknek történő

megválasztását a csatolt névsorban foglalt egyesületek támogatták. Kérjük, legyen tekintettel arra, hogy egyes szövetségek tagszervezeteit is önálló egységként kell figyelembe venni. Az eredeti támogató nyilatkozatok megtekinthetők a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány budapesti irodájában.

Dr. Csizmadia László A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke- A levél támogatói: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége – 85 tagszervezet Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) – 300 tagszervezet Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöksége – 200 tagszervezet Munkástanácsok Országos Szövetsége – 105 tagszervezet Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége – 113 tagszervezet Vajdasági Magyar Civil Szövetség – 122 tagszervezet Erdélyi Körök Országos Szövetsége – 14 tagszervezet Almádi Konzervatív Kör “Asszonyok a nemzeti egységért” mozgalom AME Kultúrhíd Egyesület Demokratikus Politikai Kultúráért (DEPOK) Alapítvány Evangélikus Külmissziói Egyesület Guttenberg Népfőiskola Győri Erdélyi Kör HEGYVIDÉKI TRIANON harangja TÁRSASÁG Hévizi Széchenyi István Polgári Kör Egyesület Írók Alapítványa Komitee für ung. Tanzveranstaltungen Magyar Asszonyok Érdekszövetsége Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) Magyarországi Református Nőszövetség Nemzeti Fórum Budakalászi Szervezete Nyugdíjas Polgári Egyesület szentendrei csoportja Polgárság Közhasznú Egyesület Professzorok Batthyány Körének elnöksége Százak Tanácsa Széchenyi Társaság Társaság a Balaton Akadémiáért Közhasznú Egyesület Ungarisch-Österreichisch-Bayerische Gesellschaft (Magyar – Osztrák- Bajor Társaság)

Exit mobile version