Ha még valaki nem tudná a Földes Gimnáziumban érettségiztem, s éppen a negyedik H. osztályba jártam, amelynek az osztályfőnöke Hevesi Attila volt. Ki merem mondani, ha a tanár szobrát kellene megfaragni számomra Attila lenne a legideálisabb modell. Elárulom, hogy annak idején amikor az osztályába kerültem Ő maga se volt sokkal idősebb mint mi a tanítványai. Most először, az ötvenedik találkozónkat Veres Pál igazgató úr jóvoltából a szeretett iskolánkban ünnepelhettük. Tanár úr, a Tanító ahogyan mi nevezzük kemény vitába szállt a Miskolci Napló nevezetű bedobálós lap szerkesztőivel. Az a sajtótermék egyébként úgy ingyenes, hogy a mi pénzünkből osztogatják. Minden felhatalmazás nélkül. Több száz millió forintért.
Bánatomra a Tanító olvassa és reagál is az ott megjelenő írásokra. S azt hiszi, hogy az ott dolgozó kollégák elég bátrak, s vakmerők, hogy az Olvasók véleményét is megosszák. Drága Tanár úr, aki oda szegődött tollnoknak sose kockáztatná az állását. Családosok, valamiből élni kell, s egyébként most vidéken semmi esélyük sincs máshol elhelyezkedni a szakmában. Kedves Attila, így nem marad más mint, elégedj meg azzal, hogy itt a gráfon közzéteszem az írásodat. Nyugtasson meg az, hogy ezen a portálon többen olvassák majd mint a naplóban. Főleg akkor ha több ezer hálás tanítványod még meg is osztja ezt.
Jólesik a megkülönböztetett figyelem. Végre már magam is láttam egy ilyen kis repülőt , aminek a kamerája rám irányult. Gyorsan megigazítottam az ingem...
Ajánlhatok valami finomat? A képen burgonya bundába tekert sajtos szűzpecsenye látható salátával. Ez egy fél adag. Na tessék elképzelni milyen lehet a normális...
Harmadik alkalommal fog össze a fővárosi ügyvédség, hogy jogi tanácsadással támogassa a rászoruló jogkeresőket. A Pro Bono Nap az év egyik legfontosabb eseménye...
2022. szeptember 30. (péntek) 19.00 Ír whisky kóstoló Kóstoljuk meg együtt az Írek nemzeti kincseit együtt, a Végállomásban! Whiskey sor *Peaky Blinder Blended...
Most tették közé, hogy elhunyt Sinka István 72 esztendős korában. A kisvárdai születésű volt rendőr elvégezte a RT főiskolát és hosszú ideig szolgált...
Élénk hallgatói érdeklődés kísérte „A holokauszt helyi emlékezete Miskolcon” témában 2023. április 27-én megrendezett konferenciát a Miskolci Akadémia Bizottság előadótermében. A Miskolci Egyetem...
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Sajószentpéteri Rendőrőrs munkatársai talált kiskutya életét mentették meg. Lakossági bejelentés érkezett 2020. augusztus 5-én 23 óra után egy...
Magyarországon egyedülálló, közös sajtótájékoztatót tartott Marisol Casado, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) elnöke, Renato Bertrandi, az Európai Triatlon Szövetség (ETU) elnöke és dr....
Ez egy szenzációs kép. Nem videó, mégis szinte beszél. Hillary beszél, miközben mi olvasunk Bill gondolataiban.Mit is mondhatna a volt amerikai elnök, amikor...
2016-ban sokaknak már nem kell időt szánni a személyijövedelemadó-bevallásra, helyettük azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készítheti el. Nincs más teendő, csak élni...
A hatalmas egészségügyi intézmény számára rendkívül előnytelen és szinte felbonthatatlan szerződések miatt 2007 és 2017 között huszonhétmilliárd forint áramlott ki Miskolcon a...
A koronavírus-járvány sok ember munkahelyét is veszélyezteti, ha a baloldalon múlt volna, akkor százezrek veszítik el munkájukat. A baloldal ugyanis semmilyen járvány miatti...
Magyarországon elsőként 2019. augusztus elején helyeztek üzembe egy amerikai-magyar együttműködés keretében legyártott speciális, magasfeszültségű hálózatra tervezett vezetéket. A MAVIR üzemeltetésében működő,...
A küszöbön álló szociális válság kilátástalan helyzetbe hozza az életkörülményeiken saját erejükből már változtatni képtelen időskorúakat és a hátrányos egészségi helyzetben lévőket. Most...
Veres Pál Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere tart lakossági fogadóórát 2021. szeptember 22-én szerdán 14:00-tól 17:00 óráig a Városháza harmadik emeleti...