SzántóGráf

Lehet, hogy Izrael nem fogja beengedni a BDS támogató demokrata képviselőket

A 12-es csatorna csütörtöki riportja szerint Izrael korábbi döntése visszavonását fontolhatja, így elképzelhető, hogy mégsem engedi be az országba Rashida Tlaib és Ilhan Omar amerikai demokrata képviselőnőket.

Izrael amerikai nagykövete, Ron Dermer múlt hónapban azt mondta, hogy Izrael nem fogja megakadályozni a Kongresszus két BDS támogató tagja belépését az országba, „A kongresszus tiszteletben tartása és az Izrael és az Egyesült Államok közötti mély barátság miatt.”

A két politikus látogatásának engedélyezése azonban állítólag nem nyerte el Donald Trump amerikai elnök tetszését.

Az izraeli törvény lehetővé teszi a hatóságok számára, hogy megtagadják az országba való belépést azoknak, akik támogatják az ország elleni bojkottot. Azonban ha a Külügyminisztérium úgy ítéli meg, hogy a belépés megtagadása veszélyezteti Izrael külpolitikai kapcsolatait javaslatot tehet a Stratégiai Minisztériumnak és a Belügyminisztériumnak, hogy tegyen kivételt a politikai vagy diplomáciai személyekkel szemben.

A csatornának nyilatkozó tisztviselő szerint Benjamin Netanjahu miniszterelnök szerdán megbeszélést folytatott az ügyben Arije Deri belügyminiszterrel, Jiszráel Katz külügyminiszterrel, Gildad Erdan közbiztonsági és stratégiai ügyekért felelős miniszterrel, Meir Ben-Shabbat nemzetbiztonsági tanácsadóval és Avichai Mandelblit legfőbb ügyésszel. A miniszterelnök irodájának jogi csapata még vizsgálja a lehetőségeket, de az utolsó szó a belügyminisztert illeti. A tisztviselő szerint lehetséges, hogy Izrael mégsem fogja engedélyezni Omar és Tlaib látogatását.

Deri korábban már megtagadta a belépését több BDS támogató személynek is.

A riport megjelenése után a 13-as csatornának nyilatkozó tisztviselők azt mondták, a kormány fontolóra veszi a beengedésüket, de mozgásukat a Palesztin Hatóság által ellenőrzött területekre korlátozná.

Omar és Tlaib utazási tervéről a Jewish Insider írt először múlt hónapban, kiemelve, hogy Omar szerint az utazás nagy hangsúlyt fog fektetni a “palesztin megszállt területekre” (Júdea és Szamária).

Ilhan Omar Szomáliából menekültként érkezett 1992-ben az Egyesült Államokba, Rashida Tlaib pedig már az államokban született, de palesztin gyökerekkel rendelkezik.

Mindamellett, hogy Tlaib és Omar voltak az első muszlim nők, akiket beválasztottak az amerikai törvényhozásba, szintén első és második helyen szerepelnek a BDS-mozgalmat támogató törvényhozók listáján.

Exit mobile version