SzántóGráf

Rátámadtak a MAZSISZEM elnökére – antiszemita provokáció Nyíregyházán – hajtóvadászat az elkövetők ellen

 

Budapest, 2019. augusztus 16., péntek (OS)

Antiszemita atrocitás érte a MAZSISZEM elnökét. Rosenfeld Dániel Imre immár több mint 1 éve látja el az elimádkozói illetve a kántori funkciókat a nyíregyházi zsinagóga falai között. Tegnap kora este a Vay Ádám körúton sétált vissza a hitközségre másod magával, mikor arra lettek figyelmesek, hogy először a hátuk mögé, majd közel melléjük húzódott 5 fiatalokból álló biciklis banda.

 

Először egymást hergelve, majd irányukba és a zsidóságnak is címezve

gyűlöletkeltésre, uszításra alkalmas kijelentéseket tettek

skandáltak. Volt köpködés és karlendítés is: “mocskos zsidók

gázkamrában a helyük, gázkamrába velük, sieg heil…”

Nem sokkal később a zsinagógához kiérkezett tucatnyi rendőr a

rendelkezésükre álló információk és kamerafelvételek alapján

hajtóvadászatot indítottak az elkövetők ellen.

A Magyar – Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság vezetője

elmondta, ez már a 3. ilyen és ehhez hasonló neofasisztoid

zsidóellenes támadás, ugyanis a napokban egy hölgy ismerősének

szóltak be a pesti M4 metrón, aki nem is zsidó csak egy egyszerű

fejkendőt viselt a meleg miatt: “hülye zsidó kurva” és ott is köpés

követte a felháborító megnyilvánulást.

“Mint harmad generációs holokauszt túlélő leszármazott

kötelességemnek érzem a Soára való emlékezést és szervezetem a

Magyar Kormánynak és más szervezetek felé is beterjeszti azt a kóser

kultúrcsomagot, amely megoldást kínálhat a jelen és a felnövekvő

generáció számára az egymás iránti gyűlölködés ellen.”

 

Exit mobile version