SzántóGráf

Elhunyt Szepesi Sándor a miskolci, minap újságírója

szepesi sándor

Hosszú türelemmel viselt súlyos betegség után augusztus 22-én elhunyt Szepesi Sándor újságíró, a minap.hu és a Miskolci Napló felelős szerkesztője. Szepesi Sándor 2004 óta dolgozott Miskolc kommunikációs cégénél. 53 éves korában érte a halál.

Szepesi Sándor 1966. október 4-én született, Mezőkövesden. Az Egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Oktatástechnológia szakán tanult, majd elvégezte a Népszava Újságíró Akadémiát. Ezt követően a Népszava kulturális rovatánál volt újságíró. Később a Mezőkövesdi Újsághoz került, ahol 1999-ig felelős szerkesztőként irányította a lapot. 2000-ben lett a Hírnök főmunkatársa, ahol a közéleti és a belpolitikai rovatba írt cikkeket, publicisztikákat. Innen került a Heti Új Hírnökhöz, majd 2004-től a Miskolci Kommunikációs Kht.-nál dolgozott. Előbb a várospolitikai rovatot szerkesztette, majd 2013 szeptemberétől a minap.hu online hírportál és a Miskolci Napló felelős szerkesztőjeként tevékenykedett.

Elhivatottságát, újságírói munkáját 2011-ben, a szabad sajtó napján, Miskolc városa az Év újságírója címmel ismerte el. A díj átvételekor azt nyilatkozta, „újságírói munkája során mindig azt tartotta a legfontosabbnak, hogy közel tudjon kerülni az emberekhez, közelről számolhasson be örömeikről, gondjaikról, amelyek nagyon sok igazi értéket hordoznak”.

szepesi sandor minap

Szepesi Sándor türelemmel viselt súlyos betegség után 2019. augusztus 22-én hunyt el. 53 éves korában érte a halál.

A MIKOM Nonprofit Kft. Szepesi Sándort saját halottjának tekinti.

Exit mobile version