SzántóGráf

CineFest 2019 – életműdíj Bille Augustnak – Kerényi László képei

– Ma már olyan versenyprogramot tudunk kínálni önöknek, amelyben a legfrissebb magyar filmek versenyeznek, és egyúttal magyarországi bemutatók helyszíne is lett a fesztivál – emelte ki Bíró Tibor. – Európai és világhírű alkotók filmjei szerepelnek a versenyprogramban. Úgy gondolom, hogy idén egy különösen széles skálát tudunk bemutatni a magyar és nemzetközi filmművészet legújabb alkotásaiból.

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő a számára legkedvesebb miskolci fesztiválnak nevezte a CineFestet. Az országgyűlési képviselő köszöntötte a filmes szakma megjelent jeles képviselőit, a meghívott vendégeket. – Bíró Tibor és a szervezők jóvoltából minden évben a legnagyszerűbb filmeket láthatjuk ezen a fesztiválon – emelte ki, majd néhány bemutatásra váró alkotást megemlítve méltatta a nemzetközi filmfesztivált.

Alakszai Zoltán jegyző ünnepi beszédében „a kortárs filmművészet legjelentősebb magyarországi találkozójának” nevezte a CineFestet. – Külön öröm, hogy fesztiválunkat világszerte ismert alkotók és művészek tisztelik meg jelenlétükkel. A színészek és rendezők személyükkel hitelesítik a CineFest által képviselt színvonalat – fogalmazott, hozzátéve: Miskolc nem akart, de mára versenytársává vált a sok évtizedes múlttal bíró fesztiválvárosoknak. – Az élvonalban jegyzik, versenyprogramjában pedig ma már Oscar- és Arany Pálma-díjas alkotók is megméretik magukat.

Az a piros szőnyeg a filmfesztiválok elmaradhatatlan kelléke
Bille August és Pfliegler Péter alpolgármester

Kiemelte azt is, hogy a filmfesztivál „új értékeket hozott a felszínre”, amiknek köszönhetően Miskolc ismét „fontos és megkerülhetetlen filmes találkozási pont lett”. – A színvonalas fesztiválok támogatásával Miskolc elkötelezett a minőségi kultúra közvetítése mellett. Szervesen része ennek a törekvésnek a CineFest is – hangoztatta a város jegyzője.

A köszöntőket követően az Életműdíj átadása következett. Az Oscar-, Golden Globe- és Arany Pálma-díjas rendező, Bille August nevéhez fűződik a hatalmas nemzetközi elismerést és díjesőt hozó Hódító Pelle (1987), az Ingmar Bergman forgatókönyve alapján készült Legjobb szándékok (1992), valamint a világsztárokat felvonultató A nyomorultak (1998 ), és a Kísértetház (1993) című film

Bille August a díj átvétele után köszönetét fejezte ki, úgy fogalmazott, megtisztelő a fesztivál részéről, hogy rá gondoltak. – Örülök, hogy eljöhettem Miskolcra, erre a nemzetközi filmfesztiválra. Amikor 46 évvel ezelőtt filmezni kezdtem, minden nagyon nehéz és komplikált volt. Nagyon sok tehetséget el is vesztettünk időközben. Manapság már akár egy okostelefonnal is tud bárki filmet készíteni, mindenkiből rendező válhat. Ez fantasztikus és lenyűgöző – hangoztatta.

A péntek délutáni megnyitóval megkezdődött az ország legismertebb és legkedveltebb filmszemléje, mely során a filmszakma és a nézők az elmúlt egy év legjelentősebb, legértékesebb filmjeivel találkozhatnak a világ filmterméséből, melyek közül a versenyprogram és a kitekintő szekció mindegyike hazai premier.

A filmünnep kísérőprogramjai között lesznek már eddig is ismertek, mint többek között az Avasi Kvaterka vagy a pódiumbeszélgetések, kiállítások, vagy a Helynekemben tartandó koncertek, de olyan újdonságok is, mint a CineFest Adventure.

A tokaji aszú készítésének szépségeit és nehézségeit mutatja be a borvidék három emblematikus borászán keresztül Almási Tamás Folyékony arany című dokumentumfilmje, melynek premierjét szombaton tartják.

Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét nevezi Magyarország nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra a magyar jelölésről határozó szakmai testület döntése alapján. A Jászai Mari-díjas Hajduk Károly és Szőke Abigél főszereplésével készült film magyarországi premierje szeptember 19-én lesz a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában, majd szeptember 26-tól lesz országszerte látható a mozikban a Budapest Film forgalmazásában.

Pfliegler Péter és Kiss János alpolgármesterek

Vanessa Redgrave és Franco Nero kapja az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon az Európai Mozi Nagykövete díjat. A világsztár angol-olasz művészházaspár személyesen veszi át az elismerést az eseményen szeptember 19-én a Művészetek Háza Pressburger termében.

 

Exit mobile version