SzántóGráf

Hanyatt feküdt a kis autó – koccant vagy csak bukfencezett – valamikor itt volt az egérút

Amikor még nem volt autópálya a fővárosba jómagam is Harsányon keresztül döngettem Pestre és vissza. Nyertem hat kilométert, s ha szerencsém volt nem fogtam ki egy egy cammogó teherkocsit vagy egy ballagó csordát. Ez utóbbihoz jut eszembe, a tehenek szerették az oldalsó tükröket nyalogatni. Akkoriban Harsányban száguldoztak a járművek életveszélyes volt az átkelés. Egyszer maga egy civil rendőrkocsi gázolt el egy gyereket. Akkor értem oda és a vezetőjét sikerült kimentenem a vészjóslóan gyülekező tömegből. Nem sok híja volt, hogy lincselés lett volna a vége….

Felborult egy autó hétfőn délután Harsányban. Már messziről láttam a kék fények villogását, egyébként is ebben az egy utcás faluban érdemes betartani a sebességkorlátozást. Majd a helyszínre érve szembetűnt egy fejre állt kiskocsi. Elől hátul forgalomkorlátozás, rendőrök irányítottak, folyt a helyszínelés. Kiszálltam, fotózni, s megfejteni a rejtélyt. Úgy, hogy nem kérdezősködtem.  Több mint egy félévszázada vezetek ez idő alatt számos kisebb nagyobb karambolt láttam már és sok esetben elsőként a helyszínre érve még segíteni is próbáltam a bajbajutottakon. Miskolc határában két stoppos lány szemem láttára éget egy kétajtós autóban.  Hiába használtam a poroltót reménytelen volt a harcom az életükért.Mint a közlekedésbiztonsági kérdésekben járatos gyakorló vezető évtizedekig dolgoztam az Autó Motornak is. Sokáig hezitáltam amikor a hetilap főszerkesztője Pestre csábított az újsághoz.

A lényeg, hogy most Harsányban magamtól szerettem volna kideríteni, mi okozhatta a balesetet. Minek a következménye , hogy a kocsi a tetejére pördült. Nos, volt ott egy Mercedes is, amelyeknek az oldalát nem láthattam, mert a helyszínelő nagyon őrzik a terepet. Jogosan. Hiszen minden nyom számít. Elképzelésem szerint a kis autó ütközhetett valamilyen nagyobb járművel, aminek ez lett a következménye. A karosszéria elég masszív, a vezető és az utasa megúszhatta az ütközést.

Exit mobile version