SzántóGráf

Beszélgetés Andrea Jungmannal a Sothebys kelet európai igazgatójával

Az egykori újlipótvárosi mészáros, Kövesi István műgyűjteménye, amelyet ma

már a Miskolci Galériában őriznek, a magyar festészet történetének csaknem

száz évét öleli fel. A legkorábbi darab az 1870-es évekből való, a

legkésőbbi 1976-ban, Kövesi halála előtt öt évvel készült. A kollekcióban

Aba-Novák Vilmos, Anna Margit, Ámos Imre, Bálint Endre, Berény Róbert,

Bortnyik Sándor, Czóbel Béla, Egry József, Kassák Lajos, Mednyánszky

László, Perlmutter Izsák, Rippl-Rónai József, Scheiber Hugó, Szőnyi István,

Vaszary János festményei egyaránt megtalálhatók.

Kövesi István 1911-ben Vácrátóton, zsidó családban született. Származása

miatt a holokauszt borzalmait ő is végigszenvedte, megjárta a mauthauseni

koncentrációs tábort. Majd egy zsidó hentestől vette át a Budapesti

Izraelita Hitközség újlipótvárosi kóser húsboltjának vezetését. Az 1960-as

évektől kezdve vásárolt festményeket. Szakmai berkekben évtizedeken

keresztül szóbeszéd tárgya volt, hogy a fővárosban valahol létezik egy

páratlan értékű magángyűjtemény. Bár időnként a kollekcióból egy-egy

jelentős alkotást rangos tárlatokon bemutattak, titok övezte tulajdonosuk

nevét. Egészen a közelmúltig. Feltételezésünk szerint országszerte még sok

művészetpártoló zsidó család őrzi nevesebb festők képeit. Közülük sokan

szeretnék úgy értékesíteni, hogy sose kerüljön nyilvánosságra az eladó

kiléte. Erről beszélgettünk Andrea Jungmannal, a Sothebys Austria

magyarországi és lengyelországi igazgatójával.

Egy eredeti Vasszary

 

Mindig érdekelte a művészet? Hogyan kezdődött a karrierje?

 

Művész szerettem volna lenni, de nagyon hamar rájöttem, nem vagyok ehhez

elég jó. A művészet iránti érdeklődésem azonban megmaradt, ezért

eldöntöttem, hogy művészettörténetet és kultúra menedzsmentet tanulok,

ezeket a szakokat nagy örömmel el is végeztem.

 

Mióta dolgozik a Sothebys cégnel, és mióta vezetőbeosztásban?

 

Három évtizede dolgozom nekik, és 2000 óta mint igazgat. Mindig is az

osztrák klasszikusokkal, modernekkel foglalkoztam, azaz Schiele, Klimt,

Kubin stb., és 2000-től nagyon sok resztituzios üggyel is . Ilyenkor

automatikusan egyféle szakértő lesz az ember. De van Bécsben egy

programmunk, az Artist Quaterly, ahol negyedévente egy mai művészt, akiben

hiszünk , bemutatunk. Így van lehetőségem a kortársakkal is foglalkoznom,

ennél nincs is érdekesebb számomra.

 

Hogyan működik az eladás a Sothebysnél? Például,  ha van egy János Vaszary

képem, amit el szeretnék adni…?

 

A Sothebys Ausztria egy iroda, az aukciók Londonban , Párizsban és New

Yorkban vannak. De szolgáltatásaink itt is igénybe vehetők: szóval

felbecsüljük a képeket, tárgyakat, és adunk  ingyenes és kötelezettség

nélküli becslést is . Így, ha lenne egy Vaszary képe, amit el szeretne

adni, kérünk róla e-mailbe egy jó fotót, információkat például a méretéről,

stb.. Majd adunk egy ajánlatot,  melyik aukcióra érdemes beadni. A

kommissio, amit levonnak eladás után, az érték szerint változik, de persze

az eladónak azt is elmondjuk, a kiviteli engedély, szálllítás, biztosítás

pontosan mibe kerül . Ez Magyarorszagon is ugyanígy van, helyi iroda nélkül

a Forantex céggel dolgozunk együtt már több mint 20 éve ,akik az

adminisztratív munkákat,  mint az engedélyeztetéseket, szállítást,

biztosítást intézik.

 

Mi történik, ha egy képet nem adnak el?

 

Abban az esetben csak a költségeket kell kifizetni, a Sothebys nem kér

jutalékot. De sajnos abban az esetben a tulajdonosnak kell kifizetnie a

visszaszállítást. Ezért nem mindent érdemes kiküldeni, csak azt, amiben a

szakértő biztos, hogy el tudja adni.

 

Mi az ön főtevékenysége?

 

Legfőképp az, hogy gyűjtőkkel, tulajdonosokkal kiépítsem a kapcsolatot,

valamint jó műveket beszerezzek az aukcióinkra. Tanácsot adjak vevőknek,

eladóknak, és az adminisztrációs ügyekben segítsem őket. Igazából

végigkísérem magát az aukcióhoz vezető folyamatot.

 

Milyen változásokat vett észre a műtárgypiacon?

 

A műtárgypiac állandóan változik. Jól emlékszem a 2008-as krízisre, ami

globálisan is érezhető volt. Napjainkban a kortárs művészet nagyon jó

árakat ér el, erről 15 évvel ezelőtt álmodni sem lehetett.  Megerősödött ez

a műfaj, de persze az impresszionista, és régi mesterek képei is magas áron

kelnek el. A milliárdosok létszáma az utóbbi 10 évben megnőtt, ezért sok

pénz folyik be a műtárgypiacra is. Ez megmagyarázza a rekordárú eladásokat.

Valamint az Internet is változást hozott: sokkal több információ van ennek

köszönhetően a művészetről, és az árakkal is sokkal inkább tisztában

lehetünk. Mondhatom, sokkal nagyobb lett az érdeklődés a művészet iránt, és

így a műtárgypiac is növekszik.

 

Változások a Sothebysnél? Mi van a mas osztályokkal, például a játékokkal,

numizmatikával?

 

A digitális információ a Sothebysnél nem állt meg, az online aukciók

megerősödtek, mivel sokkal többen vásárolnak így manapság. Újabb és újabb

piacok csatlakoznak: például Kína, a Közel-Kelet, India és Oroszország.

Most már nemcsak élő aukciók vannak, hanem online is. A  piaci változások

miatt sajnos a kisebb osztályok, vagyis azok, amelyeknek a pénzforgalmuk

kisebb volt, vagy megszűntek, vagy gyűjtők hiányában kitelepültek. Sok

szakértő, például a muzsika, numizmatika, illetve a régi fegyverek

esetében, függetlenek lettek, persze erősen együtt dolgoznak a céggel.

 

Mi volt a legérdekesebb műtárgy,  amit felfedeztek, és Londonban eladtak ?

 

Sok műtárgyat fedezünk fel, ez az érdekes a munkánkban. De talan a

legérdekesebb, vagyis a legdrágább felfedezés Ausztriában volt, 2002-ben:

egy Peter Paul Rubens, a Bethlehemi Gyermekölés című képe, ami aztán nálunk

73,5 millió euróért kelt el.

 

Exit mobile version