SzántóGráf

Mi lesz most a körzetében – ott is lehet szavazni a polgármester jelöltekre – mit mond majd a választási bizottság – Mohácson nem lesz vész – egy elegáns gesztussal megismételhetik a választást

Egy ember halála minden esetben megrendítő. Amikor Veres Pál Miskolc polgármester jelöltje bejelentette Kőhalmi Sándor önkormányzati képviselőjelölt elhunytát nyilvánvalóan kegyeleti okokból se térhetett ki a mindenkit érdeklő kérdésre, hogy indíthatnak e helyette másvalakit. Alig két héttel a választások előtt erre aligha ad lehetőséget az idevonatkozó törvény. Jómagam próbáltam ebben a témában járatos jogászokat faggatni, de mindannyian csak a korábbi esetek precedenseit emlegették. Hiszen hasonló helyzetek már többször adódtak bal és jobboldalon egyaránt.

Kőhalmi Sándor képviselőjelölt ma reggelre elhunyt

Mint ismeretes Mohácson a Fidesz polgármesterjelöltje tragikus körülmények között hunyt el egy pincében. A hírek szerint versenytársa egy szocialista jelölt most megfontolja a visszalépését. Az indok egyszerű, bár ebben a helyzetben egyetlen szavazattal is elnyerhetné a polgármesteri címet, de lelkiismerete szerint nem érezné magát legitim vezetőnek. Elképzelhető, hogy ott akkor három hónap múlva a törvényes határidő keretei között megismételt választást tartanak. Egy ilyen gesztus mindenki ázsióját növelné, erősítené.

Kőhalmi Sándor választókörzetében jelentős számú töredékszavazat veszhet el. Viszont érdemes figyelmeztetni az ott élőket, hogy Sándor halála miatt ne hagyják ki a szavazást, mert ettől függetlenül voksolhatnak Veres Pálra. Sőt ez most még fontosabb, mint gondolnák.

Kőhalmi Sándor körzetében indulók is megtehetik azt fair döntést, hogy önként visszalépnek a jelöléstől illetve kérik az indulásuk törlését. Úgy, hogy három hónap múlva újraszavaznak abban a körzetben. A választási bizottság ezt ugyanúgy elfogadhatja, mint Mohácson. Nagy kérdés, lesz e annyi erkölcsi erő, muníció a versenytársakban, hogy meglépik ezt az elegáns gesztust. A választók fölényes számban díjaznának egy ilyen manővert. S mivel mindannyian gyarló halandók vagyunk, s sosem tudhatjuk mi vár ránk egy ilyen közös döntéssel akár a falak is leomolhatnak az egymással szembeálló politikusok között.

 

 

Exit mobile version