SzántóGráf

Ha már nincs még egy ember akit elvigyünk – házhoz viszik a szavazó urnát -segítsünk a demokrácia kiteljesedésében – még egy barack se jár érte a buksira

Ha a demokrácia híve, ha szeretné, hogy minél többen nyilvánítsunk véleményt akkor Ön is tehet, nem is keveset a választások sikeréért. Számomra mindegy, hogy kit választ, ki a favoritja, ez személyes ügy. Ám próbáljunk minél nagyobb legitimitást biztosítani a győztesnek. Ehhez viszont az kell, hogy mindenki vigyen magával még egy embert – ahogyan Orbán Viktor mondta annak idején. Persze ha ez nem kivitelezhető, gondoljon azokra, vegye számba – még ma – hogy kik azok, akik járóképtelenek, elesettek, betegek és nem képesek szavazni, menni.

Könnyítse meg a dolgukat, hogy élhessenek a demokrácia egyik legnagyszerűbb jótéteményével a titkos szavazás lehetőségével. Nézzenek körül, vegyék számba szeretteiket, szomszédjaikat, barátaikat jó ismerősüket, akikről tudják, nem képesek elmenni a szavazókörbe. Segítsenek nekik. Itt van az űrlap, amit közösen kitölthetnek és akár mailben is beküldhetik a megadott címre. Sőt azt is kísérjék figyelemmel, hogy visszaigazolták e a mozgó urnaigénylést, kimentek e a szavazó biztosok és szabályszerűen minden befolyásolás nélkül végezték a kötelességüket. Előre mondom, ezért nem jár jutalom, krumpli méz vagy száraztészta még egy barackot se kapunk a buksinkra. Ám töltsön el minket az a jóérzés, hogy segítettünk embertársainkon, a tehetetlen betegeken, akiknek ugyanolyan joguk van a jövőnk meghatározásában, mint jó magunknak, akik saját lábunkon megyünk el szavazni. Az sem ördögtől való ötlet, hogy megkérdezzük az idősebbeket, segíthetünk e kocsival elvinni a szavazókörbe. Ez még a jó szándékú és jó akaratú segítség kategóriájába tartozik.

Itt letölthető kinyomtatható az urnaigénylési formanyomtatvány. Mivel ez országos szabvány mindenki felhasználhatja bármelyik településen él.

Akinek kérdése van ebben az ügyben, témában forduljon segítségért hozzám – 20 2192391

Exit mobile version