
Szántó István
Related article
Idén is készülnek a Daganatos Betegek Napjára
A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság a 2020. novemberi XI. Kongresszusához kapcsolódva újra megrendezi a Daganatos Betegek Napját. A tervek szerint a hagyományoknak megfelelően...
Politikusi trükk – vegyen barguzini gélt, az örök élet elixírét – csodaszerek , csak most, csak önnek amíg fel nem számolják az inkák titkos raktárát
Ostobaságban verhetetlenek vagyunk. Következetesen. Hiába basznak át minden hónapban az online vásárlásnál, feleslegesen papolnak, hogy az ott kínált csodagyógyszerek, amulettek szart se érnek....
Generációk találkozása az I. MEAFC Bálon
A Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC) március 7-én bált szervezett azzal a céllal, hogy erősítse a 10 szakosztály közötti összetartást, valamint...
Immár három esztendeje levelezek, küzdök a hazai bankokkal. Hiába. Bár tökigazam van, nagy ívben leszarják. Időnként kapok egy két olyan sablon választ amivel...
Minden ok nélkül támadt a munkájukat végző mentősökre
A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat egy 32 éves hajléktalan férfival szemben. A váditati tényállás szerint,...
A Tiszapalkonyai Széchenyi István Általános Iskola idén negyedszerre rendezte meg a Benedek Elekről elnevezett mesevetélkedőjét
Október 12-én délután 6 iskola a Hejőbábai Zrínyi Ilona Általános Iskola, és a a Kesznyéteni Móra Ferenc Általános Iskola, a Mezőcsáti általános Iskola...
Palkovics: A kormány vizsgálja az olcsó bérletet és hamarosan dönt
A tárcavezető szerint Németországban bölcs döntést hoztak a 9 eurós bérlettel. A kormány megvizsgálja a németországi helyi és regionális közösségi közlekedésben alkalmazott kedvezményes,...
A napi Schwezoff – kik támogatják az ifjú titánt – az ügyvezető hétköznapjai
Ha valaki nem tudná ez az a tabló amelyen Csereklyei Viktor , az átalakuló művész látható, aki jelenleg Schwezoff Dávid és a Budapesti...
Mostantól elindulhatunk a Csodarabbik útján – Megnyílt a Mádi Rabbiház
Megnyílt a Csodarabbik útja nevet viselő, Észak-Magyarország zsidó örökségébe vezető zarándokút első állomása, a Mádi Rabbiház. Az avató ünnepséget megtisztelte Csepreghy Nándor parlamenti...
Spanyol zsoldosok pénze a Várban – aranypénz a budai városházán- drága apró a régmúltból
Magyarországon igen ritka, régi aranypénzre bukkantak nemrégiben a budai Városháza felújítása során a régészek. A török elleni harc zsoldosai is hozhatták Budára...
Az EKB tisztségviselői szerint halálra ítélték a bitcoint
Vajon a teljes összeomlás előtti utolsó rali küszöbén áll a kriptopiac, vagy a tisztítótűz után fenntartható növekedés jön? Az Európai Központi Bank vezető...
Folytatódik az Országos Onkológiai Intézet Betegoktatási programja
A program keretében tíz hónapon keresztül az intézet elismert szakemberei tartanak előadásokat, majd interaktív beszélgetések keretében válaszolnak a résztvevők kérdéseire. Az OOI hangsúlyozza,...
A város lelátója – a könyvemből – Az ecetfák városa
Úgy kaptatunk az Avas tetejére, mintha űznének. Lihegve bukdácsolunk egyszerre több százan a töredezett félrecsúszott lépcsőkön. Egy szuszra talán sosem sikerül senkinek feljutni....
Jót enni jó, jót tenni jó! – Gasztro jótékonyság Élelmiszerbank módra – ötödik alkalommal rendezi meg az Együnk Egymásért programot
Gasztro jótékonyság Magyarországon több százezer rászorulónak nincs mit az asztalra tennie és éhezik, miközben csak hazánkban évente 1,8 millió tonna élelmiszer landol...
Tóth Viktor alezredes bemásolta a régi lemezt – nyomoztak, nyom nélkül – itt a tizedik elutasító határozat
Itt van egy izgalmas, friss levél: BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG VIZSGÁLATI OSZTÁLY Tárgy: határozat Hiv.szám: Üi: Tóth Viktor r. alezredes Tel.: +36...
Mianmari özönvíz – a Négy Mancs katasztrófavédelmi csapata 13 ezer állatot látott el
Özönvíz Mianmarban – a Négy Mancs katasztrófavédelmi csapata a helyszínen A Komen ciklon pusztítása Mianmarban több mint száz ember életébe került, utak, otthonok,...
A Protestáns Újságírók Szövetsége -antológiát adtak ki a húsz éves jubileum alkalmából
Húsz éve alakult a Protestáns Újságírók Szövetsége (Prúsz). A jubileumra Megörökített hűség címmel válogatást jelentettek meg a szövetség tagjainak írásaiból. Az antológiát a...
Gyógyulás hasnyálmirigyrákból: túl az 5 éven – zarándoklat a betegúton
– Az élet véges, megvan az időtávja, amit befuthat az ember, de 87 éves édesanyám halála után néhány hónappal, akkor 64 évesen még...

