SzántóGráf

Kobold , Káli felkészül – kontraproduktív a visszamutogatás – Kari Geri történelmet is ír – béke lesz e az ecetfák alatt

Karácsony Gergely, Karigeri” már bebiciklizett  Budapesti polgármesteri hivatalába. Nem úgy magányosan, mögötte is karikáztak. Vigyáztak, rá mert megérdemli.

Ezek a percek történelmi pillanatok voltak. Mindez elsősorban már a médiának szólt, a választópolgárok már elvégezték, amit kellett. Őket már nem hozza lázba, hogy Gergely tud e autót vezetni vagy elvették e a jogosítványát. A lényeg,  ő egy igazi zöld, aki arról ábrándozik, hogy majd ezen túl letesszük a naftát zabáló városi terepjárókat és rollerra meg  kerékpárra pattanunk. Be szép is lenne. El is képzelem, hogy izzadtan, csatakosan tekerek fel a turistabuszok kipufogó gázában az első kerületi vár negyedbe, hogy kitekintsek a Halászbástyáról.

Engemet Gergely – mondhatom, szólíthatom így – lenyűgözött a nagyvonalúsága. Kijelentette – Demszky Gábort és közvetlen elődjét, Tarlós Istvánt, aki már is lezserre váltotta a ruházatát, még a nyakkendőjétől is megszabadult – Budapest díszpolgárának jelöli. Bizonyára a kedves Olvasóim ezt is egy kampányfogásnak vélik.

Tévednek. Ha felocsúdtak a meglepetéstől, akkor elmagyarázom mit is jelenthet ez a gesztus, ami nyilván nem akkor pattant ki a fejéből.

Az új főpolgármester úr szeretné beírni elődei nevét a város nagy könyvébe. Ez egyben azt is jelenti, hogy szakít az elmúlt nyocévezéssel” nem akar majd visszamutogatni. Briliáns ötlet. Kínos, s méltatlan lenne, ha a beiktatását követő mézeshetek után is azokat fikázná, akiktől megörökölte a bársonyszékét. Felfedezte, hogy ez a nyocévezés” a visszamutogatás sehol nem jött be. Nagyon kontra-produktív.

Valljuk meg, az ország nagy részében még Miskolcon is valamennyi polgármester lelkiismerete, tudása, tehetsége szerint dolgozott városa javára. Ki így ki úgy. Akár gúzsba kötött lábbal táncolva, a rá szabadított Raszputyinok, a  pénzéhes tanácsadók fogságában is mindannyiunk boldogulásáért dolgoztak. Azért amire felesküdtek.

Hogy Gergely ezt, most rögtön a ciklus startvonalán ki merte mondani  tudomásul vettük, azok is számíthatnak rá, akik nem őt ikszelték be a szavazólapon.

Orbán Viktor is levetette a választási kampányköpönyegét. A harcosat. Nyilvánosan gratulált az új fő -polgármesternek a mielőbbi találkozásuk reményében és hozzátette a jövőben sem jut kevesebb az ország első városának. Érdekes fogalmazásban tudatta – csak azt nem kapják meg a budapestiek, amire nem pályáznak.

Ki gondolta volna, hogy az általános békülékenység ilyen hamar kirobban, és egyszer majd csak beteríti az egész országot.

Halleluja.

Exit mobile version