Megalakult a megyei közgyűlés és megünnepelték ’56-ot- az eskütétel pillanata

Ma 16:50
A választópolgárok döntésének megfelelő összetételben újjá alakult a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése pénteken délelőtt a Megyeházán. Az alakuló ülés keretében elnökké választották Bánné dr. Gál Boglárkát (Fidesz-KDNP), az alelnök pedig Szabó Gergely (Fidesz-KDNP lett). Ezt követően megemlékeztek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Az ünnepi szónok Tállai András miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár volt.
Tamás Barnabás, mint korelnök nyitotta meg az alakuló ülést. A határozatképesség megállapítását követően elfogadták a napirendet. Dr. Murányi Zsolt, a TVB elnöke ismertette az október 13.-án történt választással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, amely lényege, hogy a megyei közgyűlésben 18 mandátumot nyert el a Fidesz-KDNP, 8-at az ellenzéki közös lista (Jobbik, MSZP, Momentum, Mindenki Magyarországa) és 3-at a DK. Ezt követően ünnepélyes keretek közt átvették megbízólevelüket az új képviselők. Titkos szavazással egyhangúan elnökké választották Bánné dr. Gál Boglárkát, aki az eskütétel után átvette az ülés vezetését.

 

Székfoglalójában megköszönte a választópolgárok támogatását. „Felelősséggel, elkötelezettséggel, legjobb tudással és szándékkal” kívánja elnökként szolgálni megyénk lakosságát. Szeretne megfelelni a közbizalomnak. Kiemelte a szolidaritás és a célorientált munka fontosságát. Szeretné elérni, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén méltó helyet foglaljon el a megyék versenyében. Ehhez kért segítséget, támogatást az elkövetkező öt évre. Megköszönte az elmúlt ciklusban végzett munkát és a közös együttműködés lehetőségét ajánlotta a most kezdődőre.

Gratuláció, balról: Szabó Gergely, Bánné dr. Gál Boglárka, dr. Kovács János

Az alakuló ülés keretében ezt követően Szabó Gergelyt választották alelnökké.

Az alakuló ülés után ünnepi közgyűlést tartottak a Megyeházán, amelyet Bánné dr. Gál Boglárka elnök nyitott meg. A vendégek köszöntését követően Jaques Chirac néhai francia elnök szavaival méltatta az 1956-os forradalmat és szabadságharcot. Emlékeztetett rá, hogy 1991 óta október 23. a szabadság ünnepe. „Egyenes gerinccel, bátorsággal néztek szembe a gépfegyverek golyóival” – amivel a forradalmárok felhívták magukra a világ figyelmét Azért a jövőért harcoltak, ami most van.

A Kiss Kata Zenekar ünnepi műsora

A Sajóvámosi Arany János Általános Iskola tanulóinak kulturális műsora után Tállai András miniszterhelyettes mondott ünnepi beszédet. „A történelem jelentős fordulatai néha egyetlen pillanatba, néhány napba sűrűsödnek” – állapította meg 1956-ra utalva. Megállapítása szerint a történelem kárpótol a sérelmekért, 1956 is elérte célját 34 évvel később, amikor megszületett a szabad Magyarország.

Vezetők és kitüntetettek, balról: Szabó Gergely, Tállai András, Bánné dr. Gál Boglárka, Kovács Szabolcs, Kálmán Vilmos, dr. Bezsilla János

A forradalmárokat Dávidhoz hasonlította, akik csúzlival támadtak a tankos Góliátokra, amikor szembe szálltak az akkori világ legnagyobb katonai hatalmával. A magyar népet méltatva kijelentette, hogy minden száz évben talpra állunk, mert alfánk és omegánk a szabadság. Naprainkra áttérve szólt a 2010 óta elért gazdasági eredményekről, kiemelve a foglalkoztatás bővülését, a munkanélküliség csökkenését, a GDP növekedését, amely révén megyénk elindult a felzárkózás útján. Szorgalmazta, hogy a legnagyobbtól a legkisebbekig fogjanak össze a települések a fejlődés érdekében. A Bánk bán című operát idézve kérte a jelen lévőket, hogy merítsenek erőt 1956 hőseitől.

Ünnepélyes keretek közt dr. Bezsilla János sebész főorvost Pro Comitatu, Kovács Szabolcs bútorfestő mestert és Kálmán Vilmos utánpótlás labdarúgó edzőt Alkotói díjban részesítette a közgyűlés. A műsorban fellépett a Kiss Kata Zenekar.

Pohárköszöntőt mond Szalai Szabolcs (jobbról a második)

A közgyűlés zárását követő fogadáson Szalai Szabolcs (Fidesz-KDNP frakcióvezető) pohárköszöntőjében gratulált a megválasztottaknak és díjazottaknak. Konstruktív munkát kívánt a most kezdődő ciklushoz.