Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleménye
Budapest, 2019. november 2., szombat (OS) -
A klinikai vizsgálatoknak köszönhetően ma Magyarországon évente
mintegy 14-15 ezer ember kap kezelést, és ezzel reményt arra, hogy
meggyógyuljon egy olyan betegségből, aminek gyógyításában a korábban
alkalmazott eljárások eredménytelennek bizonyultak. A jól
szervezett, szigorúan szabályozott magyar rendszer Európában is
példaértékű. A hazai centralizált egészségügy és az egyetlen
központi etikai bizottsági vélemény jelenléte mind-mind hozzájárul a
klinikai vizsgálatok hazai sikeréhez.
Jelenleg Magyarország Európában első helyen áll a klinikai
kutatások arányát tekintve a lakosság számához viszonyítva.
Ezért is meglepő, hogy egyes ellenzéki sajtóorgánumok
kibékíthetetlen ellentétet vizionálnak az EMMI és az ITM között.
A valóság az, hogy nincs ellentét a két minisztérium között a
klinikai kutatások jövőjét illetően. Mindkét tárca letette a
javaslatát, és a betegek, az emberek érdekében keressük a
leghatékonyabb megoldást.
Szerte a világon ez az egészségügynek egy nagyon precízen
szabályozott, szigorú hatósági funkcióval biztosított és világosan
szervezett tevékenysége.
Ma Magyarországon a klinikai vizsgálatok az onkológia, az
immunológiai gyulladásos betegségek és a degeneratív neurológiai
betegségek területén a legjelentősebbek.
Több mint hét hónapja tartó tömegtüntetések, álhírek, állami zaklatás – ilyen körülmények között vette át a Deutsche Welle rangos Szólásszabadság Díját (DW Freedom...
Az egyetemes egészségügyi hozzáférés egy egyszerű elképzelés: azt jelenti, hogy minden ember hozzáfér minőségi egészségügyi szolgáltatásokhoz ott és akkor, amikor szüksége van rá,...
A Mezőkövesdi Tankerületi Központ 2017. október 3-án, szerdán intézményvezetői értekezletet tartott Girincsen ahová a tankerület minden iskolájából érkeztek a vendégek. Emlékeznek még Dőry...
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Család és Nővédelmi Társaság által alapított Tauffer-díjat vehette át a szeptember 25-én, Lillafüreden megrendezett „Középpontban...
Bővül a City Hotel Miskolc, Csabai kapui parkoló sora.A gondos tervezésnek köszönhető, hogy egyetlen fát se kellett kivágni a bővítéshez. Sőt a meglévőket...
Gondja volt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsnak a Hunyadi című tévészériában látható erotikával, ezért megbüntette a TV2-t. Más médiaszolgáltatóval, így a...
Szakadó esőbe, a Szeged-rókusi panelházak közé dobált ki egy ismeretlen elkövető öt önálló életre képtelen kiskutyát. A lelketlen állatkínzó által elkövetett cselekmény kimeríti...
A Kúriai Döntések Bírósági Határozatok folyóirat 70. évfolyama 2022. január 20-tól külsejében is megújulva és - a kor kívánalmainak megfelelően - a fenntarthatóság...
Mindig röstellem, hogy nem értek a focihoz. Viszont imádom. Kora gyerekkoromtól szerettem a labdát rúgni. Ha tehettük mást se csináltuk. Ráadásul olyan volt...
Nemcsak a jókívánságok teljesülnek be.Engem is elért a lázas nyavalya az ilyenkor szokásos frász amit csak azok kapnak meg akik beoltatják magukat. Nem...
Egy kiállítás kincsei – A bécsi Kunstkammer világhírű gyűjteménye vajon még mennyi eltulajdonított magyarországi értéket rejt? Évekig tartó felújítási munkálatok után, március...
Bemutatkozott a megyei közgyűlésnek Zala leendő rendőrfőkapitánya a grémium csütörtöki soros ülésén. A november végén nyugdíjba vonuló dr. Sipos Gyula vezérőrnagyot a tervek...
Az egyik riportfilm a myeloma multiplex betegséggel diagnosztizált Vendéghegyi Évával és kezelőorvosával, dr. Borbényi Zita professzorral, a Szegedi Tudományegyetem Hematológiai Centrum igazgatójával készült....
Röstellem, bevallom amolyan gyüjtögető lomos vagyok. Gyógyulófélben, miután nézegetem azokat az amerikai dokumentumfilmeket, amelyek ilyen idős embereket pécéznek ki. Tudjuk nemcsak az óceánon...
Minden vendégnek egy egy ilyen tálcán kínálták a harapnivalót az egyik fontos minisztériumban. Guszta és a pogácsák és az aprósütemények ízletesek voltak. Kétfajta...
A statisztika szerint három millió lakóautó tulajdonos van Nyugat- Európában. Természetesen a csigavérű kalandozók száma ennél jóval több . Nem mindenki engedheti meg...