A kezdeményezés szervesen kapcsolódik a Civil Kollégium Alapítvány 2010-óta tartó országos közösségszervező szakmai építkezéséhez, melynek idei pályázati felhívása is a társadalmi önszerveződést, a helyi közösségek érdekérvényesítését kívánja erősíteni. Azoknak a közösségszervezési programoknak a pályázatát várjuk, amelyek közösségi válaszokat kínálnak a helyi társadalmi és gazdasági folyamatok kihívásaira, aktív figyelemmel kísérik, ellenőrzik a helyi intézmények munkáját, biztosítják azok civil kontrollját.
Szántó István
Related article
Pályázat a helyi közösségekért
Fenntartható, fejlesztő célú közösségi, helyi közösségek igényeire alapuló, a településen élők összetartozását, együttműködését erősítő programok támogatása ...
Bohócdoktor Rajzpályázat 2021 – Alkotásra Fel
A Mátrix Közhasznú Alapítvány Bohócdoktor Csapata az „Én Bohócdoktorom” címmel alkotói pályázatot hirdet. A cél, hogy az ifjúság körében az egészséges életmódot és...
Iskolakerti Alapozó Alprogram
A program célja: új iskolakertek létrehozása, meglévők fejlesztése és mentor intézmények kialakítása, felkészítése. ...
Zenthe Ferenc drámapályázat
A Zenthe Ferenc Színház – névadója születésének századik évfordulójára – nyílt drámapályázatot hirdet, két kategóriában, melyekben a műfaj szabadon választható. ...
Magyar Innovációs Nagydíj
A 2019. év legjelentősebb innovációs teljesítményét elismerő Magyar Innovációs Nagydíj mellett a kiemelkedő innovációs teljesítmények további, összesen hét kategóriában kaphatnak díjat ...
Fény-Árnyék-Szín világ
A kiírás célja, hogy a megszokottól eltérően, meghökkentő, rafinált képek szülessenek. ...
Nyílt köznevelési pályázat a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén, valamint Magyarországon 2020-ban, illetve a 2020/2021-es tanévben / VII/586/2020/KKPF
A pályázat célja a kiírás tárgykörébe tartozó rendezvények támogatása. ...
Visegrádi Alap pályázatai
Meghirdette 2021 első felhívásait a Nemzetközi Visegrádi Alap a kis- és nagyösszegű, Visegrád+, valamint a stratégiai támogatásaira. A támogatott projekteknek meg kell felelniük...
Call for proposals to prevent and combat gender-based violence and violence against children
The themes and priorities of the 2021 call for proposals focus on: 1. Early detection, prevention and protection of and/or support to women,...
Saját kiadású könyv megjelentetése
Pályázatunk célja: igényes, saját kötet kiadása ...
SDG for kids – fenntartható fejlődési célok gyerekszemmel
Az ENSZ fejlődési keretrendszerének gerincét, 17 Fenntartható Fejlődési Cél (Sustainable Development Goals – röviden SDGs) és 169 részcél alkotja. Ezekhez a pontokhoz kapcsolódóan...
Orvosi eszköz – Magyar Falu Program / MFP-AEE/2019
A támogatás célja a települések számára az egészségügyi alapellátás biztosítása, feltételeinek javítása, a megfelelő orvosi eszközállomány beszerzésének elősegítése. A fejlesztés eredményeként mérséklődnek az...
Fiatalok irodalmi pályázat 2020
Pályázatunk célja a fiatal tehetségek írásainak széles körben történő publikálása. ...
ExxonMobil – Innovációs Verseny
Az ExxonMobil ezért pályázatot hirdet hallgatók és kutatók számára a megújuló és a hagyományos energia és a felelős energiafelhasználás témában. Szükség van a...
AutóPlusz 2020
Az AutóPlusz 2020 pályázati program célja az aktív kerekesszéket, elektromos kerekesszéket vagy elektromos mopedet használó, súlyosan mozgáskorlátozott személyek önálló életvitelének támogatása, közlekedési lehetőségeik...
RGB – Kreatív Design Award
Második alkalommal meghirdetett versenyünk célja, hogy megtaláljuk és díjazzuk Magyarország legszebb, legigényesebben kivitelezett kommunikációs és marketingcélú, vagy a médiában alkalmazott designmegoldásait. Szeretnénk ráirányítani...
Számítógép: a mindennapi társ 13
A pályázat célja: Lehetőséget teremteni a közt szolgáló szervezetek és az általuk fenntartott intézmények számára, számítógéppark-juk bővítésére ASP, E-recept, E-napló kompatibilis asztali számítógépeket...
Erasmus+ Európai egyetemek
A Bizottság hosszú távú stratégiai célja az európai felsőoktatási intézmények nemzetközi versenyképességének növelése, a meglévő oktatási, kutatási és adminisztratív kapacitások hatékonyabb kihasználása, a...
Egy vérből…
A 2020-as magyar kultúra napján a Magyar Teátrumi Társaság, a Békéscsabai Jókai Színház és a Petőfi Irodalmi Ügynökség gyermek- és ifjúsági drámapályázatot hirdet....
Ezt már olvasta?
No Image

