SzántóGráf

A menzások összemérik a tudásukat – versenyt hirdettek a konyha ördögeinek – ők azok akik kis pénzből sokat főznek

Egyébként kevés a szakács . A jók már régen világgá mentek szerencsét próbálni,  a nagyok pedig  aranyáron helyezkedtek el a több csillagos éttermekben. Az itthon maradottak is válogathatnak a vendéglősök ajánlatai között. Mindenki tudja igazából valamennyi étterem üzleti forgalma a szakácsoktól függ. Ők ma a vendéglátás császárai. Nos, sértődés ne essék a harmadosztályúak pedig a menzások csapatában játszik. Ők azok akik a hét öt napján ránk főznek. Ők azok akik az ifjúságot megismertetik a gasztronómia gyönyöreivel. Magam is voltam napközis, máig is emlékszem a hatvanas évek egyhangú kínálatára. Hús, bab és zöldségleves időnként paradicsomos is volt.  A második fogás is szezontól függetlenül ismétlődött, érzékelhetően függött a nagy konzervek lejárati idejétől. Hogy miként megy ez manapság, mindannyian tudjuk. Most lesz egy szakácsverseny ahol a közétkeztetés nagyágyúi megmutatják mit tudnak és mit szeretnének felszolgálni.  Hogy aztán a szürke hétköznapokon mennyit profitálunk majd ebből a derbiből azt majd később tudjuk meg.

A Közétkeztetők, és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Közétkeztetési Szakácsversenyt hirdetett a közétkeztetésben dolgozó szakácsok számára.

A verseny célja többek között a hagyományos ízek, ételek modernizálása, az étkezési kultúra fejlesztése, valamint az évszakokhoz és szokásokhoz kötődő ételek megismertetése.

Exit mobile version