SzántóGráf

A szakértők dolgoznak annak érdekében, hogy a miskolciak tiszta és valós képet kapjanak az Önkormányzat helyzetéről – újabb csontváz esett ki a sifonérból – hatszor annyi a hiány mint amennyit eredetileg mondtak

Sokan szurkolnak Miskolc új városvezetésének.  Természetes a polgárok türelmetlensége, a lakosság kíváncsi, hogy a város költségvetéséről kiadott korábbi közlemények köszönőviszonyban vannak e a jelenlegi állapotával. Ezért a mai napon amikor a megválasztott képviselők átvették a megbízólevelüket – majd összeálltak egy mosolygós csoportképre – már is kiadták az itt olvasható közleményt.

 

A Miskolci Önkormányzatnak – 2019. október 14.-i állapot szerint – több mint hatszor annyi tartozása van, mint amekkora összeg a rendelkezésére áll. Ez derült ki azokból az első körös szakmai anyagokból, amelyeket a polgármesteri tisztség átadás-átvétele után kért be és kapott meg a Veres Pál polgármestert segítő szakemberek csapata.

 

Az elektronikusan és papír alapon átadott dokumentumok részletes vizsgálata még folyamatban van, de pár fő adat már világosan látszik. 2019. október 14-én az Önkormányzatnak 14,4 milliárd forint tartozása, kötelezettsége volt partnerei felé (az adatok a Miskolc Holding Zrt. kötelezettségeit, adósságait és tartozásait még nem tartalmazzák), amivel szemben mindössze 2,3 milliárd forint áll rendelkezésre.

 

A szakértők tovább dolgoznak annak érdekében, hogy a miskolciak tiszta és valós képet kapjanak az Önkormányzat helyzetéről, az eredményekről természetesen folyamatosan tájékoztatást ad majd a Polgármesteri Hivatal.​

 

Exit mobile version