Újabb elismerések a COOP munkatársainak – kitüntetések az Európai Kereskedelem Napján – Papczun Ernő Klauzál díjas
Szántó István
Most volt az Európai Kereskedelem Napja: jól teljesít a
szektor, de
továbbra is nehezen
megoldható a munkaerő kérdése.
Tolnay Tibor
Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből Papczun Ernő Ferenc, az UNIÓ
COOP Zrt. 101. számú miskolci szuper üzletének áruház
igazgatója
Klauzál Gábor Elismerő Oklevelet vehetett át. COOP díjazottak
a felterjesztőik körében.
Cseresnyés Péter
A tegnapi napon immár tizenötödik alkalommal rendezték meg
az Európai
Kereskedelem Napját, a kereskedelmi szektor legjelentősebb
szakmai ünnepét,
amelynek alkalmából kiemelkedő elismerésekben részesült a
COOP Gazdasági
Csoport több dolgozója is. Az esemény minden évben a
kereskedelmet, mint a
gazdaság egyik legfontosabb szektorát állítja a fókuszba,
ahol hagyományosan
rangos szakmai elismerésekkel díjazzák az ágazatban dolgozó
munkavállalókat.
Az eredmények mellett sok szó esett az ágazat legégetőbb
problémájáról, a
munkaerő-hiányról is, amely a szereplők kivétel nélkül
mindegyikét
kedvezőtlenül érinti, valamint az online kereskedelem
térnyeréséről, amely
viszont lehetőségeket tartogat.