Legyen, ne legyen – Miskolc emblematikus figurája volt a villanyrendőr – itt az ideje, hogy újra állítsuk – partnereket, támogatókat keresünk

Többen is kérdezték már, mi a francért vagyok ennyire oda a miskolci villanyrendőrért. Mi a frászért erőltetem az újra állítását.

Nagyon fiatal lehettem amikor ezt alkottam a Délibe.

Nos, őszinte leszek. több mint három évtizeden át a közelében laktam. Ez a különös építmény fiatalságom szerves része, bár tudomásul kell vennem, hogy sokan mások még azt se tudhatják miről is beszélünk.  Viszont vagyunk jó néhány ezren, akik még ezen nosztalgiáznak. Vagyunk még jó néhányan, akik itt randevúztak először, itt találkozgattak barátaikkal, barátnőikkel, ide szerveztek találkozót. Egy igazi miskolcit arról ismerszik meg, hogy számára a villanyrendőr egyet jelent.

Az elbontása látványos volt – szervezetten történt. Nem úgy döntötték meg mint a Sztálin szobrot. A körötte látható emberek megkönnyezték. A kutyát se zavarta, kár volt érte. Tény, hogy mivel automatizált volt a lámparendszer, feleslegesnek tűnt ez vastraverz.

A centrumot, a világ közepét, azt a pontot, amelyet a Széchenyi út és a Kazinczy valamint a Szemere utca keresztez. Amikor a nyugati hírszerzőket még alaposan felkészítették egy bevetésre, s a helyi dolgokban is kiokították, hogy ne tűnjenek idegennek, Miskolccal kapcsolatban egyetlen dolgot tarthattak fontosnak. Igen a villanyrendőrt, s a köré fűződő legendát.

Nem titok, hogy az előző polgármester nem akadályozta a visszaállítását. Pénzzel nem támogatta, de elértem, hogy Rostás László főépítész betervezte és megépítette az alapját, lefektették a hozzá vezető közművet. Több cég vasanyagot is szállított, Daruka Tibor mesternek, aki szívvel lélekkel azonnal kezdte volna a munkát. Jómagam is jó néhány ezer forinttal szálltam be a projektbe, de a városháza részéről csupán erkölcsi támogatásra számíthattunk.

Majd később ettől is megriadtak, amikor egyesek felrótták, hogy ez a közlekedésirányító pont maga a puha diktatúra, az átkos rendszer szimbóluma. Ami persze nagy hülyeség, de illő mindenki véleményét tiszteletbe tartani. Máig is hiszem, hogy ez az úttest felé nyúló bódé,  vagy az elődje aza talpas pezsgőspohárra emlékeztető kalitka városunk egyik emblematikus figurája volt. Onnan soha semmilyen sortüzet nem vezényeltek, s semmilyen bűnös tevékenységet nem folytattak.

Kolesszár Péter barátommal sokáig erőltettük ezt a programot majd alább hagyott a lelkesedésünk. Miközben már azt is kitaláltuk hogyan lehet ezt turisztikailag hasznosítani, miként lehet ez az építmény igazi vonzerő a városmarketingben. Itt az ideje, hogy a tervet leporoljuk, s ismét kalapozzunk, házaljunk, előszobázzunk, keressünk támogatókat.

Emlékszem Kriza Ákos úrral előreszaladtunk úgy hat esztendővel ezelőtt. Mondta, én avassam fel ha kész lesz, persze, hogy neki ajánlottam fel a megtiszteltetést. Végül a kölcsönös tiszteleten alapuló udvariaskodásnak csak annyi lett a haszna, hogy az odavezető közművet kiépítették. Na, most következne a munka oroszlánrésze – a villanyrendőr visszaállítása. Keressük a partnereket!