SzántóGráf

Ki tudja, miként választják meg a nyugdíjas parlament küldötteit – javaslatokat, véleményeket várnak a szépkorúaktól

Röstellem a tájékozatlanságomat. Felhívtak, s azt kérdezték, hogy mikor voltak a küldött választások a nyugdíjas parlamentbe. Bevallom, nem tudom, soha nem tudtam. Arra viszont emlékszem, hogy a miskolci nyugdíjasoknak van egy érdekszervezete a Kazinczy utcában. Azt viszont csak az interneten leltem meg, hogy oda be kell jelentkezni, ám a küldöttek kiválasztásáról egy szót sem találtam.

Tehát a nagy kérdés – bizonyára másokat is érdekelne – hogyan kerülhet be valaki a nyugdíjas parlamentbe. Ajánlással, választás útján vagy csak valamilyen társadalmi szervezet képviseletében. Árulják el, hadd okosodjunk!

Költségvetésről és tervekről egyeztetett a nyugdíjas parlament Miskolcon. A szépkorúakra nemcsak lehet, kell is támaszkodni – mondta Miskolc polgármestere, majd hozzátette, hogy nem csak a városvezetés számít az idősekre, hanem az idősek is számíthatnak a városra. Emellett szeretnék őket bevonni a döntéselőkészítő folyamatokba is.

– Önök az életüknek csak egy olyan szakaszában vannak, ahol munkajogilag nyugdíjasok, de valójában igen aktívak. Azt gondolom a társadalomnak egy nagyon nagy adóssága, hogy önökkel nem megfelelő módon gazdálkodik és bánik. Valószínűleg szó lesz ma a nyugdíjakról, a nyugdíjak értékállóságáról, de még fontosabbnak gondolom, hogy azokkal a tapasztalatokkal, amikkel önök rendelkeznek élnünk kellene, és hasznosítani a társadalom szempontjából is – mondta Veres Pál, Miskolc polgármestere. – Szeretnénk önöket még aktívabban bevonni a város életébe, a város döntéseibe. Kérjük a tanácsaikat, véleményüket még ha kritikusak is. Egy kritikus megjegyzés gyakran hasznosabb, mint egy támogató, de nem őszinte vélemény – fogalmazott a polgármester. Fontos számunkra, hogy jól érezzék magukat önök, gyermekeik és unokáik is a városban.

A legfőbb cél, hogy a nyugdíjasok hangját meghallják a nagy politikában is, mondta a Nyugdíjas Parlament elnöke, hozzátéve, hogy az országos találkozón négy téma köré csoportosulnak a tárgyalások.

– Az első témakör az lesz a terveink szerint, hogy mit tehetnek az önkormányzatok az idősek érdekében. Itt próbáljuk meg összeszedni azokat a jó ötleteket, amelyek az idősek érdekében helyben, a településeken el lehet végezni  – mondta Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesületének elnöke.

Emellett egyeztetések várhatók a problématérkép aktualizálásáról, és a költségvetési módosítási javaslatokról is.

– Ha Magyarországnak megvannak a lehetőségei, akkor a fontos és megoldandó dolgok között lehetőséget kell teremteni arra, hogy a nyugdíjasaink méltó körülmények között tudjanak élni. Erről Varjú László, a Parlament Költségvetési Bizottságának elnöke beszélt.

Az Országos Nyugdíjas Parlament december 4-én ül össze. Ekkor már a megyei találkozókon felmerült kérdéseket tárgyalják meg.

Exit mobile version