A Közel-Keleten mindennek megvan az ára, de lehet alkudozni, például arról, hány tevét ér a menyasszony. Avagy, ha két klán összetűzésbe kerül, a sértett fél mennyiért hajlandó visszafogadni a testvériség kegyeibe a tévelygőt, aztán a békekötés megpecsételésére tradicionálisan bárányt szokás áldozni. Manapság azonban más idők járnak a szomszédos Gázában, a megbocsátásra váró tévelygőnek a testvériség jegyében ki kell lőnie legalább két rakétát Izrael felé és lehetőleg sábát éjszaka. Baha Abu al-Ata napjai régen megvoltak számlálva, a többi csak az időzítésen meg az izraeli hadseregen múlt. A Fekete-öv hadművelet során a védelmi erők és a titkosszolgálat nem először bizonyította be, olyan sebészi pontossággal tudja kiiktatni a célpontot, hogy a felsértett padló kőkockáin kívül legfeljebb, a mellesleg teljesen épségben megmaradt falak mesélhetnének, ha tudnának. Küldetés teljesítve, célpont kiiktatva. A hadsereg a továbbiakban számolt a következmények minden lehetséges forgatókönyvével. Rakétára rakéta, csendre csend, majd 48 óra és kb. 450 Izraelre kilőtt rakéta után, először palesztin források jelentették be a tűzszünetet, amit nem sokkal később az izraeli hadsereg megerősített és a “Fekete-öv” hadműveletet sikeresnek könyvelte el. Abu al-Ata likvidálása után az Izraelre zúduló rakétaeső és a válaszcsapás járulékos veszteségei borítékolhatóak voltak. Azt is lehetett sejteni, hogy a “sértett” ellenfél 6000-8000-es készletéből körülbelül 400-500 rakétát hajlandó beáldozni “orvul meggyilkolt” parancsnokuk emlékére.
Az izraeli hadsereg valamint a titkosszolgálat új stratégiája már kevésbé volt érthető és még a szakma is kételkedve követte az eseményeket. Kedd hajnalban az első Tel Avivot is elérő rakétaeső idején a védelmi erők hat órán át passzívan kivárt majd az első válaszcsapás után közölte, hogy most kivételesen nem a Hamászt teszi felelőssé a kialakult bosszúhadjáratért, hanem kizárólag a támadást indító Palesztin Iszlám Dzsihádot, a gázai enklávé második legnagyobb terrorszervezetét.
A rövid, de annál viharosabb konfliktust lezárni hivatott tűzszünet kis szépséghibája, hogy állítólag a Hamászon és a Palesztin Iszlám Dzsihád terroristáin kívül az övezet más szakadár csoportjai nem érezték elég hatásosnak Abu al-Ata halálának bosszúját, ezért fellázadtak és külön bejáratú rakétáik küldözgetésével szorgalmasan elkezdték megfúrni az amúgy sem sok ígérettel kecsegtető tűzszünetet, amelyről Egyiptom és a Kairóba sietve utazó Nikolay Mladenov ENSZ-küldött igyekezett meggyőzni a feleket.
Utólag már nem is a miért és meg csak nem is az, hogy megérte vagy sem, hanem az időzítés foglalkoztatja leginkább az ügyben érintett izraelieket.
Aviv Kochavi vezérkari főnök szerint azért most, mert a Plaesztin Iszlám Dzsihád vezető parancsnoka állt egyszemélyben az elmúlt év Izrael elleni rakétatámadások nagy része mögött és időzített bombaként ketyegett volna tovább. Más úton módon is próbálkoztak, de végül a rajtaütésszerű kiiktatás bizonyult a legjobb megoldásnak. Az akcióval állítólag még a miniszterelnök kihívója, volt vezérkari főnöke Beni Gánc is egyetértett. A kétkedők számára csak az nem volt elég világos, hogy hirtelen mitől vált “ennyire” veszélyessé a terrorista parancsnok, hogy megérte egy belpolitikai és költségvetési válság közepén olyan mértékben megbénítani a fél országot, hogy 80 kilométeres körzetben még az iskolákat is be kellett zárni, amire 2014-es Erős szikla-hadművelet óta nem volt példa.
A kétnapos sűrű rakétázást az izraeliek persze, hogy féllábon is kibírnak, de az események későbbi alakulása után joggal felvetődik a kérdés, miért gondolták a hadművelet vezetői, hogy a konfliktus nem eszkalálódik, főleg azután, hogy várható volt a kezdetben visszahúzódó Hamász a sértett Palesztin Iszlám Dszihádtól sűrű bocsánatkérések mellett ismét Izrael ellen fog fordulni, már csak a látszat kedvéért is.
Abu al-Ata a Gázai övezet északi dandárjának parancsnoka valószínűleg maga is tudta, amit Netanjahu miniszterelnök a likvidálása utáni sajtótájékoztatón üzent az Izraelt megtámadóknak, “aki ártani akar nekünk, nem tud hosszú kezünk elől kitérni”, de nem érdekelte. Saját törvényei szerint élt, nem volt felettese még a Kasszám-dandár (Hamász) testvéreire sem hallgatott. Nem volt híve a józan ész diktálta félelmeknek és úgy tűnik nyugodtan tért aludni felesége mellett azon az utolsó éjszakán, mert tudta ez a dal nem lesz a végső. Halála esetén lesz utánpótlás.Izrael az országot érő atrocitások miatt, függetlenül, hogy ki volt a háttérben, az övezetet uraló Hamászt teszi felelőssé. Legalábbis eddig így volt, de ezúttal az izraeli védelmi erők nem támadta a Hamász pozícióit, a Gázát uraló terrorszervezet pedig látványosan nem segítette ki dzsihádista testvéreit.Abu al-Ata likvidálásával Izrael saját érdekein túlmenően szívességet tett a Hamász számára abban a reményben, hogy ezáltal a terrorszervezet megerősíti pozícióit a parancsnokát elvesztő Palesztin Iszlám Dzsiháddal szemben és cserébe “békén” hagyja Izraelt.
Az Iszlám Dzsihád vezetői azonban úgy tűnik nem könnyen fognak napirendre térni testvéreik árulása felett. A főbűnös Hanije, a Hamász politikai vezetője, aki ellentmondva Sinwarnak, a katonai szárny vezetőjének döntött úgy, hogy a hadseregük nem vesz részt a bosszúhadjáraton. Mahmoud al-Zahar és Ahmed Bahar Hamász felsővezetők a tűzszünet megkötése után pénteken kétszer is tiszteletüket akarták tenni az Abu al-Atát gyászolók sátrában. Mindkét alkalommal sikertelenül, ugyanis durva szavak kíséretében kitiltották őket. Először csak kövekkel dobálták meg az autót amivel érkeztek, majd a második kísérlet után a Hamász rendőrök kénytelenek voltak a levegőbe lőni a kitört zavargások csillapítása végett.
Az iszlám dzsihád vezetői csak azután enyhültek, hogy a Hamász szombat éjszaka két rakétát kilőtt Beersevára, amelyet a Vaskupola semlegesített. A két szervezet közötti ellentét elsimítása érdekében szombaton Haniyeh felhívta a Palesztin Iszlám Dzsihád Damaszkuszban élő vezetőjét, Ziad al-Nahalát és a Baha Abu al-Atát gyászolók sátrában is személyesen jelent meg az ügy érdekében, ahol a Palesztin Iszlám Dzsihád gázai vezetője, Khaled al-Batsh és Abu al-Ata apja melegen fogadta. A héber média jelentések szerint a Hamász és az Iszlám Dzsihád katonai szárnyai kölcsönösen megígérték egymásnak, hogy “egységesek maradnak Izrael és segítői elleni háborukban” valamint konkrét tárgyalásokat folytatva további támadásokat terveztek izraeli célpontok ellen.
A héber média szerint a szombat éjszakai rakétákat a Hamász emberei lőtték ki, de állítólag a vezetés jóváhagyása nélkül. Izraelnek pedig nem áll szándékában súlyosabb konfrontáció és abban a reményben, hogy a Hamász megelégszik “ennyivel”, viszonylag enyhe válaszcsapással reagált a szombati csendbontásra.
Az Abu al-Ata likvidálását követő bosszú és a tűzszünet elfogadása komoly szakadáshoz vezetett a Palesztin Iszlám Dzsihád katonai és politikai szárnya között, ugyanis ez utóbbi tovább akarta folytatni a harcot és azt is követelték, hogy a szervezet lépjen ki a gázai közös fegyveres frakcióból, mivel a Hamász cserben hagyta őket. Az elmúlt napok rakétázásai pedig arra engednek következtetni, hogy főleg a terrorszervezet katonai és politikai szárnya közötti konfliktus miatt Abu al-Ata szelleme még sokáig visszajárhat és nemcsak a dzsihádisták hanem akár a Hamász által küldött rakéták formájában is.