Szántó István
Related article
Változás a vízmérő leolvasó lista felhasználói aláírásánál – Miskolcon
A MIVÍZ Kft. a koronavírus okozta járványhelyzet fokozódása miatt, annak érdekében, hogy a fogyasztó és vízmérő leolvasó között a kontaktus...
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Palla Sándor háziorvos életének 61. évében elhunyt. Hamvainak végső nyugalomba helyezésére 2015. november 20- án, 14.00 órakor kerül sor a Miskolc-Görömbölyi temető ravatalozójából.
In memoriam: Dr. Palla Sándor Dr. Palla Sándor 1954. december 2-án született Gyöngyösön. Középiskolába Miskolcon a Földes Ferenc Gimnáziumba járt, majd Debrecenbe került...
A jövőben is számíthatnak a belügyminisztériumra – karácsonyi, családi köszöntő
A Belügyminisztérium közleménye Budapest, 2018. december 20., csütörtök (OS) - Dr. Kontrát Károly miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár - dr. Pintér Sándor belügyminiszter nevében -...
Magyarország a sikeresen védekező európai országok egyike – fogalmazott az EMMI
A koronavírus pandémia első hullámából az EU-tagállamok különböző mértékű veszteséggel kerültek ki. Magyarország a nagyon sikeresen védekezők között szerepel. A kialakult járványhelyzet rávilágított...
Ellátatlanul hagyta és a kerti árnyékszékbe dobta újszülöttjét egy nő Felsőzsolcán
Tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a B.A.Z. Megyei Főügyészség egy 42 éves nővel szemben....
Közérdekű közlemény közmeghallgatásról Miskolcon
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése közmeghallgatást tart 2021. november 11-én (csütörtökön) 9:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Hunyadi utca...
Paskai László halálára – mi volt a fontos a bulvárnak – hogyan köszöntötték a várban
Elhunyt 89 esztendős korában Paskai László nyugalmazott bíboros.Pontosan 85 esztendős korában, önként mondott le, s átadta a helyét dr. Erdő Péternek. Visszavonulásával kikerült...
Évértékelő összügyészi értekezlet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészégen
A Megyei Főügyészség 2017. évi tevékenységét értékelték összügyészi értekezlet keretében Miskolcon 2018. március 8. napján. Az értekezleten részt vett Dr. Lajtár István közjogi...
Egy lakás is lehet szuperbrand – interjú Soltész Judittal az Északban
A szerdai Északban jelent meg egy cikk Soltész Juditról. A régi legismertebb dizájntervezője, belső építésze nyilatkozott a szakma szépségéről és az elmúlt időszakban...
A Zrínyi mindig visszavár Cinefest „Otthonunk Miskolc” program – vasárnap 18 órakor vetítik az Uránia teremben Kerényi László filmjét
A Zrínyi mindig visszavár A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium története dokumentumfilm 105 perc rendező: Kerényi László „Te csak tanulj szorgalmasan… És...
Polgármesteri fogadóóra
Veres Pál Miskolc MJV polgármestere ismét lakossági fogadóórát tart. A fogadóóra ideje: 2022. szeptember 7-e, szerda 14.30 órától a Városháza dísztermében. Sorszámosztás: 2022....
Pénteken indítja a távfűtést a MIHŐ
A napok óta tartó jelentős lehűlés miatt a MIHŐ Kft. a szeptember 23-án (pénteken) megkezdi a távfűtés szolgáltatását Miskolcon. A MIHŐ...
Egyre több a női szuper menedzser -jönnek, s jönnek – helyet követelnek a Nap alatt
Budapest, 2016. november 30. – A interim menedzserek – vagy szupermenedzserek – kritikus helyzetben lévő cégeken segítenek azzal, hogy átmeneti időre beülnek egy-egy...
Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést kapott az UNIÓ COOP Zrt. vezérigazgatója – több évtizedes munka elismeréseként
Áder János köztársasági elnök megbízásából Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter augusztus 20-a, államalapító Szent István király ünnepe alkalmából Magyar Érdemrend Lovagkereszt...
A fenntarthatóság legjobbjait díjazta a Magyar Telekom
A Magyar Telekom képviselői szeptember 11-én, a Fenntarthatósági Chat beszélgetés után adtak át három, fenntarthatósághoz kapcsolódó elismerést: a Fenntarthatósági Sajtódíjat, a TOP3...
Ezt már olvasta?
No Image


