Szántó István
Related article
Elhunyt Szendrei Péter kollégánk – temetés hétfőn délután három órakor Parasznyán
Délutáni álmomból riaszt a telefon: Péter kollégám ma reggel elhunyt. Infarktusban. Ilyenkor még tovább álmodnék, hátha nem is igaz. Ez nem lehet. Hiszen...
Kastélyszálló Hernádvécsén, oázis ami megállíthatja a sivatagosodást
Kötődök, anyai ágon Hernádvécséhez. Örömmel fedeztem fel, hogy egy csodálatos kastélyszálló nyílt a községben. Hogy miként valósulhatott meg az a csoda, dr. Takács...
„Az utolsó szimfónia” – Ezt éli át az agy a halál pillanataiban?
Egy tudományos áttörés közelebb vihet minket az egyik legnagyobb emberi rejtély megfejtéséhez: mi történik a tudatban, amikor közeledik a halál? Egy nemzetközi kutatócsoportnak most...
Latin Amerika negyede szefárd zsidó származású – a kényszer keresztelt spanyolok leszármazottai
Egy kutatás résztvevőinek majdnem negyedénél mutattak ki szefárd zsidó géneket is, az egykor kényszerrel megkeresztelt spanyol zsidók génjeit. Ez persze nem jelenti azt,...
Holtan találták az izraeli turistát Magyarországon
Sivan Erush posted: „A 40 éves Ofir Gross egyedül járta a világot, általában nomád módon sátorban vagy olcsó szálláshelyeken aludt. Utoljára április 24-én...
Rendkívűli kiadás – cunami helyett nagygyűlés – Nándi volt a sztár – a DK is ott volt
Szörfözök a Hír és az ATV csatornái között. Látom pontos beosztás szerint minden órára kiadagolnak egy olyan bűncselekményt aminek a szálai baloldali politikusokhoz...
A Jordán est elmarad – az előadó betegsége miatt
Az április 29 hétfő, 19.00 kezdéssel a miskolci Tudomány és Technika Házába-TTH Színpad- meghirdetett „Jordán Tamás:A széllel szembe” cimű estje az előadó betegsége...
Szopkó Tibor ezer verse – Mezőcsáton felolvasták
Egy elhallgatott Guiness rekord. Mezőcsáton ezer verset írt Szopkó Tibor és ezt egy nagy könyvbe kőtette. Majd ezt folyamatosan felolvasták a város művelődési...
Egy jó kis divatáru bolt az Ady híd mellett – legális mókúskázás a szezonvégin
Abban már nem vagyok biztos, hogy a mostani Lapidus vagy az előtte lévő nagy üzletben volt a Miskolci Ruházati Vállalat ki tudja hányadik...
Ki lesz aki ráharap – nem visz rá a lélek – megkaparintottam a tábláimat – talán Novák doktor sorsára jutok
Nem sok időm jutott a mostani régiség vásár átfutására. Késő értem ki és már csak a Városház tér környékén szemléztem. Kiszúrtam ezt a...
Elkapott pillanat – fotózás a parlament előtt
Igazi heppi hangulatban telt a fotózás a parlament alakuló ülése előtt. Azon a lépcsősoron amely a főbejárathoz vezet s ritkán nyitnak meg. Egy...
Vaskardok: 2 magyar-izraeli kislányt is fogva tartanak Gázában
Vaskardok – 20. nap: Az Izraeli Védelmi Erők csütörtökön közölte, hogy likvidálta a Hamász terrorszervezet Észak-Khan Junesz-i rakéta erőinek vezetőjét, Hasszán al-Abdullahot. Vadászrepülőgépek...
Kap egy bal első lábat – a reptér ebének készül a protézis – többé nem lesz sánta kutya
Na, nehogy már egy , egyetlen nap is a miskolci reptér közelgő tragédiájáról ne szóljak egy szót se. Sajnos az úthenger görög. Megállíthatatlanul....
Látni se akarták – egy otromba építészeti megoldás – a Szinva patak a városunk természetes klimáját biztosítja – Kerényi László mindig ott van ahol valami történik
Ha Miskolci vagy aligha kell elmagyaráznom, hol készült ez a fotó. Kerényi László barátom dokumentumfilmes, fotóriporter mindig ott volt ahol valami történt. Ha...
A szülészeti- és nőgyógyászati osztályok összevonása jelenleg nincs napirenden” – Veres Pál Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere
Az elmúlt hónapokban nagy vihart kavartak a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház Csabai kapui telephelyén működő Szülészeti- és Nőgyógyászati osztályának esetleges bezárásával...
Joe Biden kegyetlenül visszautasította Harry herceget és Meghan Markle-t
Joe Biden kegyetlenül visszautasította Harry herceget és Meghan Markle-t© Technológia: BANG Showbiz Hungary Hatalmas titokra derült fény: Harry herceg és Meghan Markle Erzsébet királynő...
Morgolódni is tudni kell – ha szeptember , miskolci sörfesztivál – kilóra vették a szomszédokat – kint és bent verik a tamtamot
Visszatérő téma – zajjal jár a miskolci sörfesztivál. Mivel az ezzel kapcsolatos hírek olyan tökéletesen rögzülnek bennünk, szerintem hirdetni se kell a rendezvényt....
Baleczky Annamária egy szilveszteri műsorban Miskolcon – Soltész Rudolf meghívására itt köszöntötték az újévet
Hetven esztendős korában elhunyt Baleczky Annamária az ismert és népszerű televíziós bemondó. Ez alkalomból Kerényi László barátom előkereste azokat a régi képeket, amelyek...


