SzántóGráf

Városházi levél – Miskolcon, biztos ami biztos – a saját feladatukat is ellenőrizték

városháza

Az előző városvezetéstől megörökölt állapot szerint 12 Polgármesteri Biztosa van a Miskolci Önkormányzatnak. Az ő megbízatásuk határozott időre szól, szerződésük szerint december 31-ig végzik munkájukat.

Veres Pál Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere levélben kérte a Biztosokat, hogy december 2.-i határidővel számoljanak be eddigi munkájukról, annak eredményeiről.

Az előzetes tájékozódás szerint egyes Polgármesteri Biztosok megbízatása és ezen túli feladatkörük között több esetben is átfedés van. Már most látszik, előfordultak olyan esetek, hogy a Polgármesteri Biztosok saját munkájukat felügyelték, ellenőrizték.(!!) A városvezetés szándéka szerint ezek a jövőben semmiképp nem maradhatnak így.

Veres Pál a  polgármesteri Biztosok által beküldött szakmai anyagok alapján szeretné még inkább felmérni, mennyire hatékony munkát végeztek a korábbi városvezetés regnálása alatt kinevezett megbízottak.

 

A honlap szerint a jelenlegi Polgármesteri biztosok:

Pálffy Kinga

Polgármesteri Biztosi Kabinet Vezetője,

Erdeiné Gadó Helga

Városépítészetért felelős Polgármesteri Biztos,

Demeter Péter

Városüzemeltetésért és Közlekedésért felelős Polgármesteri Biztos,

Dr. Gőz Péter

Szervezeti Szolgáltatásokért Felelős Polgármesteri Biztos,

Nagy Réka

Kultúráért és Kommunikációért Felelős Polgármesteri Biztos,

Dr. Papp Csaba

Egészségügyért és Szociális Ügyekért Felelős Polgármesteri Biztos

Dr. Vassné Papp Nóra,

Közrendért és Közbiztonságért Felelős Polgármesteri Biztos

Kmetti Attila,

Gazdálkodási Stratégiáért Felelős Polgármesteri Biztos

Rakaczki Zoltán,

Sportért Felelős Polgármesteri Biztos

Sallai László

Oktatásért és Köznevelésért Felelős Polgármesteri Biztos,

Szélyes Domokos

Gazdaságfejlesztésért és Ingatlangazdálkodásért Felelős Polgármesteri Biztos,

Vécsi György

Energetikáért és Közműszolgáltatásokért Felelős Polgármesteri Biztos,

Prion Gábor

Informatikai szolgáltatásokért és SMART koordinációért felelős Polgármesteri Biztos,

Exit mobile version