A Miniszterelnökség közleménye – jogos a köztársasági elnök jövedelmének a növelése

 

 

Az Országgyűlés elé benyújtott, a köztársasági elnök

illetményemelését is tartalmazó javaslat kapcsán az elmúlt napokban

ellenzéki képviselők részéről az államfő személyét sértő,

megalapozatlan állítások hangzottak el.

A törpefrakciók vezetői ma félmillió forinttal keresnek többet a

köztársasági elnöknél. Ez azért van így, mert amikor a képviselői

béremelésekről szavazott az Országgyűlés, akkor az ellenzéki

képviselők jelentős része is támogatta saját fizetésük megemelését.

Az ellenzéki képviselőcsoportok vezetői, az 5 képviselőből álló

Párbeszéd frakcióvezetője Szabó Tímea, a 6 képviselőből álló LMP

frakcióvezetője Keresztes László Lóránt, a 8 képviselőből álló DK

frakcióvezetője Gyurcsány Ferenc, a 15 képviselőből álló MSZP

frakcióvezetője Tóth Bertalan és a 21 képviselőből álló Jobbik

frakcióvezetője Jakab Péter saját tevékenységük alapján indokoltnak

tartják-e, hogy havonta 500 ezer forinttal többet keresnek, mint a

köztársasági elnök? A mostani törvénymódosítást támadó szocialista

frakció – miután támogatta a képviselői fizetésemeléseket – úgy

nyilatkozott, hogy a fizetésemelésük összegét jótékony célra fogják

fordítani. Arra kérem a szocialista frakció valamennyi tagját, hogy

tárja nyilvánosság elé, betartották-e ígéretüket, pontosan mekkora

összeget fordítottak és milyen jótékony célra.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter

Kiadó: Miniszterelnökség