Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának közleménye – fent megkezdődött , menesztették  a Főkefe vezérét

 

A főpolgármester meneszti az FKF Zrt vezérigazgatóját

Karácsony Gergely főpolgármester december 5-i hatállyal felmentette

a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatóját, Nagy László

Albertet. A döntést a főpolgármesteri szerződéskötési moratórium

megszegése indokolja.

Budapest új vezetése és az FKF Zrt. nemrég megalakult

felügyelőbizottsága a cég megkezdett átvilágítása során értesült

arról, hogy az FKF Zrt. az önkormányzati választások után – a

főpolgármester által meghirdetett szerződéskötési moratórium

ellenére – két évre szóló, a korábbi évek hasonló szerződéseinél

nagyobb összegű, másfél milliárd forint értékű – szerződést kötött

egy, a Mészáros-család érdekeltségébe tartozó céggel.

A döntés után az FKF vezetését, a céget érintő átalakulási folyamat

lezárultáig, az új felügyelőbizottsági elnök, Mártha Imre szoros

felügyelete mellett, a cég eddigi vezető jogtanácsosa veszi át.

Kiadó: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal