Az Ezüstgerely Albizottság – hagyományainak megfelelően – hangsúlyozottan művészi igénnyel készült, a sport, az olimpia, a testnevelés és a természetjárás, azaz a testkultúra egész területének témavilágát felölelő alkotásokat vár. Számít a különféle művészeti alkotóműhelyek: szövetségek, társaságok és a téma iránt érdeklődő független pályázók jelentkezésére, valamint a művészeti közép- és főiskolák hallgatóinak munkáira határon innen és túlról egyaránt.
Szántó István
Related article
Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci integrációját elősegítő programok támogatása 2020 / FOGLALKOZTATÁS2020
A pályázati program célja, hogy a pályázó szervezet és a munkáltató szoros együttműködése során, foglalkozási rehabilitációs szolgáltatások és modellprogramok révén elősegítse a megváltozott...
Káplár László Jó Ember Díj – 2018
Káplár László, a 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró kolléga, a volt MTI-s, a jó ember, a jó barát nevének és az általa képviselt értékrendnek...
A hazai tehetséges magyar fiatalok nemzetközi versenyeken, valamint a Magyarországot képviselő tanulók, csapatok diákolimpiákon és világversenyeken való részvételének támogatása / NTP-NTMV-19
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2019-2020. évi cselekvési...
„Ki, ha Én nem? – Ki, ha nem Te?” Videó pályázat
A Munkabiztonsági és Foglalkozás-egészségügyi Szakemberek Egyesülete az alábbi pályázatot hirdeti meg a hazai biztonságos munkavégzéssel, munkavédelemmel kapcsolatos szemléletformálására, a „Ki, ha Én nem?...
eNEET Rural
Ha Ön is 25-30 év közötti álláskereső, szíves figyelmébe ajánljuk rövid, ingyenes, online képzéseinket, melyek segítségével személyes készségeit eredményesen tudja fejleszteni kezdőtől a...
Irány Közép-Európa!
CEEPUS freemover hallgatói és oktatói ösztöndíjak: 2019/2020 őszi félév ...
Okos Zebra – gyalogosvédelmi rendszer
A Safecross Okos Zebra egy olyan közlekedésbiztonsági rendszer, mely az útburkolatban elhelyezett aktív LED prizmák segítségével, villogó fénnyel hívja fel az autósok figyelmét,...
Pályázat nagy mennyiségű ingyenes laptopra, táblagépre és nagy mennyiségű weboldal ingyenes elkészítésére 2019
A Mitev Technológiai Kutató és Fejlesztő Kft. pályázatot hirdet nagy mennyiségű ingyenes laptop, Tablet Pc eszközökre és nagy mennyiségű weboldal ingyenes elkészítésre. ...
Szerethető Munkahelyek Díj 2019
Cél az ingyenes platformon bemutatni a legszerethetőbb cégeket, hogy hírük könnyebben eljusson a jobb munkahelyről álmodókhoz. ...
Szülőföldem, a Galga mente
A Magyar Kultúra Napja alkalmából meghirdette első pályázatát a Sára Sándor és Tura Város Önkormányzata által létrehozott Földobott Kő Alapítvány. Az Alapítvány alapcélja...
Felsőoktatási Hallgatói Kutatói Ösztöndíj
A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány (a továbbiakban: Támogató) nyílt ösztöndíjpályázatot hirdet „Felsőoktatási Hallgatói Kutatói Ösztöndíj” elnyerésére. ...
A Könyvkiadás Kollégiuma pályázata
Pályázati cél: A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet a könyvkiadási tevékenység 2021. évi fejlesztésére, a magyar könyvkultúra jelentős értékeinek létrehozására az alábbi témakörben. ...
KÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZATI KIÍRÁS
A pályázat célja a fővárosi tulajdonú XIII. kerületi Szent István parkban államalapító Szent István királyt ábrázoló köztéri képzőművészeti alkotás létrehozása és felállítása. ...
Ki lesz a mai Manó?
A pályázat célja, hogy egy izgalmas művészeti feladaton keresztül, kreatívan segítse a jelenleg otthon tanuló diákokat és saját fotókon keresztül mutassa meg, milyen...
Emlék – tárgy – alkotás. Valós tárgyak a virtuális térben
Ma ebben a bezárt helyzetben milyen tárgyak értékelődnek föl? Milyen tárgyak kapnak különös jelentőséget? Két kategóriában pályázhattok: I. Irodalmi pályázat II. Fotópályázat ...
Arany Sas Díj 2019
A kiírás célja a mindenkori Magyarországon és az elszakított területeken élő magyarság értékeinek, történelmi személyiségeinek és eseményeinek bemutatása. Elvárás, hogy a pályaművek fejezzék...
Filmes alkotótábor 14-18 éves fiataloknak
Célunk, hogy elősegítsük a szakmai fejlődését – szakemberek bevonásával – a pályaművek alapján kiválasztott fiataloknak. ...
Romics László Akadémikus Emlékére Alapítvány pályázata
A Prof. Dr. Romics László Akadémikus Emlékére Alapítvány pályázatot hirdet Magyarországon dolgozó, magyar állampolgárságú, 40 éven aluli orvosok és orvos-biológiai kutatással foglalkozó személyek...
Butterfly-effect/ Pillangó-hatás
Vajon okozhat-e egy pillangó aprócska szárnycsapása jelentős változást a világ másik felén? Vajon milyen hatással lehetnek a jövőnkre cselekedeteink és a napról napra...
Az Év Boltja 2019
A verseny célja, hogy megtaláljuk Magyarország meghatározott szempontok szerint legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit, illetve, hogy a vásárlóbarátság, az árukínálat, a...

