
Szántó István
Related article
Haknivilág Borsodban – Havasi György és Lang László műsora – jöttek a nudista hölgyek
Meglepett Havasi Gyuri barátom, egy kisebb szekrényre való plakáttal, műsorfüzettel. Ezek mind azt tanúsítják, hogy valamikor óriási haknivilág volt a régióban. Egy-egy szilveszterkor...
Óvodai beiratkozás a 2020/2021-es nevelési évre – Miskolc városházi hír
A vonatkozó jogszabályok szerint minden gyermek, aki az adott év augusztus 31-ig betölti a 3. életévét, a nevelési év kezdőnapjától...
Vége lesz a a rokkantigazolványokal való parkolási trükközésnek
Az Európai Bizottság egységesített európai fogyatékossági kártya bevezetését javasolta, amely egyenlő feltételek mellett kedvezményes elbánást és parkolási jogokat biztosít a fogyatékossággal élők számára...
A felelős tájékoztatást nem lehet bűntetni – az álhír és a valóság nem keveredhet
Az operatív törzs továbbra sem hajlandó nyilvánosságra hozni a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos területi adatokat, – írja az MSZP az MTI közleményében –...
Hirdetmény a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK) és Településképi Rendelet (TKR) jóváhagyott dokumentációról
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megalkotta a településkép védelméről szóló 44/2017. (XII.22.) rendeletét és a 215/2017. (XII.21.) számú határozatával elfogadta a rendelet ...
Plakáthely a belváros szívében – olcsón kiadó hosszú távra is
Tetszenek látni azt a nagy hirdető táblát a lottóház decentrum épületének a tetején. Évekig, évtizedekig az OTP bérelte a ház lakóközösségétől. Majd ki...
A PÉNZHAMISÍTÓK
Hamis húszezresek kerültek forgalomba, a rendőrök az ügyben négy férfit és egy nőt hallgattak ki gyanúsítottként. [youtube https://www.youtube.com/watch?v=HY1D7PnQVTc?autoplay=0&start=0&rel=0] A Sárospataki Rendőrkapitányság – a...
Megmondtam előre – elvitték a milliárdokat – a nagy számok törvénytelensége – közülünk nyerte valaki itt Keleten
Igen, megmondtam előre. Megéreztem, elvitték az ötös lottó milliárdjait. Sok erőt egészséget a nyertesnek. Nagyon vigyázzon magára. Lásd – amit tanácsoltam – jó...
A 2017. évi parkoltatási közszolgáltatási tevékenységről szóló adatok közzététele
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 15/E § (2) bekezdésében foglalt önkormányzati kötelezettség szerint a várakozási díjakból és pótdíjakból eredő bevételeket...
Hamarosan ismét – öregszünk – egy irányba forog a föld – megéltem egy szürreális bírósági tárgyalást – ha akarják ha nem, közeleg az igazságtétel
Úgy jó másfél évtizede öregségem virágzásában alapítottam meg a Gráfot. Gondoltam, ha majd kicsavarják a tollat kezemből és többé nem oszthatom meg a...
Nyáron se láttunk hótolót – Zsuzsannának üzenek
Szeretem ha megrónak, ha kritizálnak, ha ócsárolnak. Ez egyet jelent , csak elolvasták amit felvéstem a világhálóra. Egy kekec beszólás többet ér mint...
Csacsogó vaginák a női egészségért – újabb hadjárat indul a puncikért, a félrekezelések elkerüléséért – a leggyakoribb tévhitek
Sok nő még mindig nem kezeli nyíltan a vaginával kapcsolatos problémákat, és ez gyakran tájékozatlanságot, tévhiteket szül. Dr. Pétervári László* szülész-nőgyógyász szerint a...
Jameson CineFest 14. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál – 2017.szeptember 08-17.
A Jameson CineFest az egyik legrangosabb európai filmes eseményként most, a 14. alkalommal is hozza majd a megszokott szinvonalat. A világ idei filmtermésének...
Jót enni jó, jót tenni jó! – Gasztro jótékonyság Élelmiszerbank módra – ötödik alkalommal rendezi meg az Együnk Egymásért programot
Gasztro jótékonyság Magyarországon több százezer rászorulónak nincs mit az asztalra tennie és éhezik, miközben csak hazánkban évente 1,8 millió tonna élelmiszer landol...
Hogy mik ki nem derülnek – időpontfoglalás harminc betegnek egyformán – közösségépítő tréning a váróban – még jobban fennhordom az orrom
Kiderült, hogy csak gerinces vagyok. Állítólag a rossz fejtartásomtól zsibbad a bal kezem. Sértődés ne essék, ezentúl fenn hordom az orromat. Orvosi javallatra....
Budapesten működik az önkormányzati felügyelet – zsinórban válaszolnak, intézkednek – az állami főépítész várja parkolócég visszajelzését
„Tudomásom szerint Magyarországon az építésügyi és a tűzvédelmi szabályzat együttesen, szinkronban meghatározza , hogy egy nyilvános parkoló hely milyen méretű lehet. A fenti...
Permet helyett kukacriasztó – segít e a kínai kütyű – mit mond erre a kisgazda – Hófehérkét is mérgezték – mikor szedik a spanyol paradicsomot – mennyire lehet őszinte a kofa
Mindig is ellene voltam a kiskertek vegyszerezésének. Szomszédaim már jó néhányszor beterítettek valamilyen permetlével. Nem sok gyümölcsfám van, de direkt nem óvóm semmilyen...
Ezt már olvasta?
No Image

