A bennfentesek már tudják, hogy a Magyari Zsidó Közösség, leánykori nevén az EMIH – most változtattak nevét a nagyobb kavarás kedvéért ajándéka kapták a volt BM óvodát a miskolci Kazinczy utcán. A gázszámláról viszont megfeledkeztek – több százmillió fáj majd a felújítása.
Az idén januárban megjelent képek közül válogattam. Egy kis visszatekintő. Balról Görömbölyi Laci kolléga aki évekig vezette az Északot, mellett Balázsi Tibor is aki szintén elmondhatja magáról, főszerkesztő volt a megyei napilap élén. Majdnem egy hónapig . S én a még boldog békeidőkben amikor még csak úgy martuk egymást, hogy nem tudtuk mit hoz a jövő.
Próbakártya westel gsm. Enyém volt a 19. sorszámú. Ezek még nagy kártyásak voltak. A hívószámom 3010 069 volt harmincas előhívóval. Kezdetben csak hatjegyű számok voltak. Ma is él , kilencessel . A 18. Göncz Árpádé volt.Elfoglaltuk az Északot -a Déli Hírlapé lett az első emelet. Pontosan 2002 május elsején.Alaxainé dr. Oláh Annamária a miskolci önkormányzat alpolgármestere a férjével a Déli egyik rendezvényénEz idén januárban – Koncz Ferenc és Füzeséri József Szikszó polgármestereBúcsú Laci bácsitól a Déli alapító főszerkesztőjétőlMég idén januárban abban a reményben, hogy a tisztelt ügyészség nem emelt vádat ellenem. Mentségükre szóljon, hogy akkor még nem tudhatták előre, hogy az ellenem támadó egyébként nem egy szokványos rendész. Előttem egy főügyészt rángatott ki a kocsijából most októberben meg hajléktalanokat bántalmazott. Filmre vette, legyen mivel büszkélkednie. Rólam is csinálhatott volna egy werkfilmet.A főnökkel – dr. Boross Péterrel Budapesten -nosztalgiáztunk. Már a könyv is készen van, de jövőre telik le a harminc évre szóló titkosítás.Ez is egy élmény volt.A miskolci City hotelben az újonnan megválasztott országgyűlési képviselőkkel. Ez az a második Orbán kormány megalakulásakor volt, abban a reményben, hogy a egy új harmonikus kapcsolatot építünk a média és a politikusok között. Nemrégiben ebben a körben újra találkoztunk – éppen dr. Iván Lászlónál( jobb szélen) – mindannyian azt mondtuk, nem rajtunk múlott, hogy nem úgy sikerült ahogyan elterveztük.
Nosztalgiám támadt a csónakázás iránt. A fenti képen látható remekművet emlékezetem szerint Varga Zoltán barátom készítette Miskolcon, a diósgyőri mühelyében. Jó sok szép...
A Reményi utca (Petőfi u. és Meggyesalja közötti szakaszán) 2020. augusztus 25-től várhatóan október 30-ig szünetelni fog a parkolás csatornaépítési munkálatok...
Ahogyan nézegettem az eladási statisztikát Az ecetfák városa tavalyi első könyvem elkelt. Nem titok maga a mű az Északban megjelent retro jegyzeteket tartalmazza....
Úgy néz ki, hogy szilveszterhez hasonló telt ház lesz ismét a Vécsei kastélyszállóban. Pót-szilveszter lesz pénteken este hét órától és ha minden rendben...
„Száz hazugság se ér egy igazat” – így tartja a mondás. Kiss János fideszes országgyűlési képviselő figyelmébe ajánljuk, ha szavahihetőségének legalább...
Szopkó Tibor Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere tart lakossági fogadóórát 2022. február 2-án szerdán 13:00-tól 16:00 óráig a Városháza alpolgármesteri...
Girincs adott otthont a XXXIV. Koncz Dezső Országos Tanulmányi Verseny megyei fordulójának, amelyet az értelmileg akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó általános iskolák diákjai...
Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján a Magyar Filmakadémia első alkalommal adta át a Filmakadémia Aranyérmeket. Az elismeréssel a Filmakadémia azon tagjait jutalmazza,...
Laczó József az Észak örökös fotóriportere készítette ezt a képet, hajdanán. Erről jutott eszembe, hogy talán itt ebben a kasban merültem le először...
Budapest, 2020. január 8., szerda (OS) – 2020. 01.18-án a XXIV. Magyar Kultúra Napja Gálán 7 országból 36-an részesülnek kultúra lovagja elismerésben....
Matan Kahana vallásügyi miniszter (Jamina) bejelenti a reformot 2021. július 20. Forrás: Twitter-videó képernyőfotó ujkelet.live Az izraeli kormány fizetést fog adni a...
A tervpályázat tárgya a Miskolc, Dózsa György utca 2. sz. alatt lévő egykori Központi Leánykollégium épületének „A kategóriás” irodaépület feltételeit teljesítő, inkubátorház funkcióra...
Ma egy hete – szombaton este értünk haza a Porsche Hungária jóvoltából megvalósuló Skoda gyár látogatásról. A precíz feszes program főszervezője Kocsis Péter...