SzántóGráf

Hogy lehet büntetlenül borsot törni a konkurencia orra alá – rátelepedtek a Fehér Holló privát parkolójára – végre két rendőr megtalálta a megoldást

Megmozdult a gépezet. Megjelent két szimpatikus rendőr a Fehér Holló előtt , s rögtön kiderítették a mikrobusz rendszáma körül nem stimmel valami. Mint a másik két kocsi esetében is valami grízes. A tulajdonos az Andrási út 60 számú épületben lakik és a telefonra nem reagál. Tehát személyesen kell meggyőzni, hogy vigye el a kocsiját a mozgássérülteknek és a betegeknek fenntartott privát parkolóból.

Tehát ha a parkoló ugye önkormányzati akkor a hivatalnak a dolga intézkedni. Ha  viszont bérbe vetted, csak azért, hogy az ügyfeleid a vásárlóid parkolását megkönnyítsed, akkor gondoskodj maga a terület megóvásáról. Szerencsére ez két miskolci rendőr teljes empátiával, tökéletes hozzáértéssel másodpercek alatt felmérte a helyzetet és intézkedett. Különben a héten már kétszer voltak kint, ők viszont valami miatt tehetetlenek voltak. Vakargatták a buksijukat majd dolgavégezetlenül elmentek. Nem sokkal később egy másik személykocsi is odaparkolt, hogy tökéletes legyen a patika előtti blokád.

Tehát ma ha minden oké felszabadul a terület. Előkerítik a kósza, kóbor kocsik gazdáit és elvitetik velük a roncsokat. S még az is kiderülhet, hogy a mikrobuszra szóló rendszám miért egy Suzukié.

Exit mobile version