SzántóGráf

Megújult a KDNP Megyei Vezetése – megyei elnök dr. Csiba Gábor

Csiba

 

 

A Kereszténydemokrata Néppárt alapszabálya értelmében az önkormányzati választások után 3 hónapon belül a szervezet minden szintjét érintő tisztújításnak kell megtörténnie.

  1. november-december folyamán országosan és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is megújultak az alapszervezetek, valamint azok vezetése.
  2. december 20-án tartotta meg tisztújító ülését az új Megyei Választmány.

    Dr. Sója Szabolcs

A választmányi ülésen beszámolt öt éves tevékenységéről a leköszönő elnökség nevében Dr. Sója Szabolcs Elnök, valamint megtartotta gazdasági beszámolóját Borbás Imréné gazdasági felelős is.

A Megyei Választmány  mindkét beszámolót egyhangúlag elfogadta.

A Megyei Választmány Dr. Sója Szabolcsot Örökös Tiszteletbeli Elnöknek választotta.

A tisztújítás során az alábbi személyi döntések születtek:

 

A Választmány megválasztotta a januárban esedékes Országos Választmány hét választókerületi Küldöttjét, a Fegyelmi, Etikai Bizottságot és a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot.

Az új Elnökség feladatának tartja az eddigi eredményekre épülő lendületes munkavégzést, valamint a szervezetépítést.

 

 

 

 

Exit mobile version