SzántóGráf

Február 14-16. között újra Kocsonyafesztivál – Miskolcon !!!!

 

Feltűnt nekem, hogy  egyetlen témában  hirtelen megnőtt a portál iránti érdeklődés. A kocsonyafesztiválról szóló híreket órákon belül csaknem hatezren olvasták el. Ez az egyetlen adat is nagyon árulkodó – tehát óriási, s élő a nosztalgia a régvolt kocsonyafesztiválok iránt. Hogy mi lesz az idén – erről most bővebben ….

Hét év után, február 14-én hazatér Miskolcra a Kocsonyafesztivál. A város korábban országos hírű téli fesztiválját idén újra az alapító-tulajdonos, Rózsa Edit támogatásával és részvételével, az általa meghatározott elvek mentén szervezi meg Miskolc városa, abban a szellemben, amely a programsorozatot egykor népszerűvé és elismertté tette.

Miskolc szeretete, a város iránti rajongás az, ami áthatott minden Kocsonyafesztivált, és amibe beleszerettek nemcsak az itt élők, hanem az ide látogatók is.

Ez a múlt….

Az induláskor, 2000-ben kitűzött célokat túlszárnyalva, tizenhárom év alatt a Kocsonyafesztivál az ország egyik legismertebb, egyben a téli szezon legnagyobb szabadtéri fesztiválja lett, ami 250 ezernél is több látogatót vonzott Miskolcra, több szakmai elismerésben is részesült.

Idén, három napon át, február 14-től 16-ig újra az eredeti, mára mindenki által jól ismert legenda adja a fesztivál alapját: a miskolci kocsonyában pislogó béka és természetesen a híres miskolci kocsonyák különleges kínálata.

A történetnek több verziója is létezik. Az egyik, talán legismertebb adoma úgy tartja, hogy az eset Potyka Kati miskolci fogadójában történt, ahol a derék korcsmárosné egy tóth fuvarosnak szolgálta fel a hűtött specialitást, amelybe beledermedt egy béka, az pislogott a tálból a rémült atyafira. Más források szerint az eset egy avasi borospincében történt, ahol egy képviselőre hunyorgott a kocsonyába fagyott kétéltű. Az idei fesztivál országos hírű házigazdái között, Potyka Kata, Tóth Atyafi és a Béka mellett megjelenik Kasza Sára is, aki az utolsó miskolci boszorkányper vádlottja volt, aki becsületét védte meg miskolcias virtussal.

A város híres közösségépítő fesztiválja vár és hazavár mindenkit, aki együtt akarja átélni, érezni Miskolc szeretetét.

 

Exit mobile version