SzántóGráf

Megállt az ügyfélkapu – háborognak a könyvelők – hiányzik a tartalékrendszer

 

 

 

A Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) az összes közigazgatási

szolgáltatás alapja, ennek működése nélkül minden leáll, ideértve a

napi sokmilliárdot hozó adórendszert. Ez főleg az egyik fontos

adóbevallási napon bír különösen nagy jelentőséggel (január 20).

A KAÜ megállása képletesen akkora kárt okoz, mintha az ország

összes járműve megállna néhány órára, az elektromos rollerig

bezárólag.

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete már korábban javasolta a

NISZ Zrt és az IDOMSOFT Zrt vezetői számára, hogy alkalmazzanak az

informatikában csak “redundanciának” hívott közismert megoldást:

legyen tartalékrendszer.

Ezekre a felvetésekre még válasz se jött.

Ezek alapján, és a NISZ Zrt-től ma telefonon kapott kitérő válaszok

alapján az feltételezhető, hogy nincs is terv a KAÜ

tartalékrendszerére, de más hasonló rendszereknél sincs semmilyen

redundancia, a működési hibákat minden érintett tehát még jó sokáig

“élőben” fogja tapasztalni.

Az adózás rendje egyébként mentesíti a határidő alól az adózókat az

ilyen üzemszünetek esetére, amely a NAV szerint január 20-án

kezdődött és 13:46-kor véget is ért, ami sajnos nem igaz. A KAÜ a

jelen közlemény közzétételekor is hibajelenségeket produkál, így nem

tudja ellátni a feladatát, így a mentesülés vélhetően vonatkozni fog

rá.

Ráadásul az, aki másnap szabadságra ment volna nem számolhatott a

KAÜ hibájával. Az állami informatika ilyen hibái megengedhetetlenek!

 

Kiadó: Magyar Könyvelők Országos Egyesülete

 

Exit mobile version