A fitneszgurut és bájos feleségét úgy jó húsz esztendeje ismertem meg Miskolcon. Az Észak marketingesei, a Hősök terén egy nagyszabású gimnasztikai bulit szerveztek az Olvasóknak. A házaspár egy böhöm nagy BMV-vel érkezett, hátul a gyerekülésben egy babával. Réka azonnal elvonult a tér sarkában lévő gimnáziumba ahol a gyereket leadta a nörsznek, átöltözött majd a színpadra sietett. Ahol nem győzte hangsúlyozni, hogy íme, szülés után már is a dobogón ugrál. Mivel túl sok mondanivalóm lenne még , szándékosan nem szállok be ebbe az országos vitába. Számomra máig is érvényes az a mondás, kinek a pap kinek a papné. Na meg ami lényeges a nőket, a lányokat, az asszonyokat sosem kilóra vettük….Arra is emlékszem, amikor egy élő klasszikus azt mondta, ki nem állja a pocakos tábornokokat. Dobrev Klára férje is bölcselkedett már, hogy ugye mindenki lecserélné az öregecskedő feleségét egy fiatalabbra… Ma már mindannyian elharapnák a nyelvüket ha ehhez hasonló bölcsességek még egyszer eszükbe jutna. Drága Édesanyám ha ehhez hasonlókat mondtam, azzal zárta – üsd meg fiam a szádat! Norbinak is beválna ez a technika.
Szántó István
Related article
Ötven esztendős a Mezőcsáti gimnázium –az öregdiákok az alma materben –ünnepi műsor a templomban
Ünnepi műsorral köszöntötték az ötven éves Mezőcsáti református gimnáziumot és közgazdasági szakközépiskolát a templomban. Majd utána fogadást adtak az iskolában. Dr. Domján László...
Kicsit savanykás, de már érték – megjelent a Miskolci Naplóban – innentől, mint gyakorlott vendéglátós, átvettem a konyha irányítását.
A halászlé amolyan ünnepi étel. Igaz, mostanában már kockából és bolti sűrítményből is kedvünkre valót kotyvaszthatunk. Ám az igazi unikum a bográcsos, vagy...
A Russmedia 100 millió eurót fektet a digitális növekedésbe – boon.hu híre – eladták a magyar és a román megyei napilapokat
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Továbbra is középpontban a nemzetközi és regionális digitális szektor, folyamatban a stratégiai célok megvalósítása: magyar és román megyei napilapok...
A hernádvécsei Hotel Vécsecity a Tv2 Kandász Travel című műsorában- nem kihagyni – és még egy csomó mesés ajánlat – csatlakozzon a gasztronómiai klubunkhoz
Figyelem, ezt nem szabad kihagyni. A Vécsecíty a tévében. Majd utána már is mehetünk tesztelni. Egyébként ebben a szuper luxus kastélyban szeretnénk jövőben...
Dr. Bagothay László arcmásának réz domborműve – ez lesz a márványtáblán – Prím Zoltán műve
A közelmúltban az Észak hasábjain kértem segítséget, hogy akinek van képe dr. Bagothay László hajdani orvosról jelezze. Végül Daróczy Attilának köszönhetem, hogy több...
Bio-bumeráng a Plazánál
… matrónák ugráltak a fa alatt – még van a selyemakác terméséből Idős asszonyok ugrálnak ma reggel Miskolcon, a Pláza melletti fasorban. Olyan 70-80...
Magyar arany érdemkeresztet kapott Tóth József Halmaj polgármestere
Nemzeti ünnepünkön Dr. Pintér Sándor belügyminiszter adta át magyar arany érdemkereszt kitüntetést Tóth Józsefnek Halmaj polgármesterének. ...
Ma hétfő Károly – holnap kedden Imre nap – névnapi köszöntő
Olvasóink közül először, elsőnek jut eszembe Kupán Károly, Karcsi barátom és osztálytársam. Együtt küzdöttünk a dél kínai ACER ellen – amely cég alaposan...
Goldwalden az ingatlanpiac óriása – már Borsodban is itt vannak
A hazai ingatlan kereskedelem egyik fontos meghatározója Miskolcon is megtelepedett. A Goldwalden jelezte, hogy szívesen együtt működik az önkormányzatokkal a gettók, a lepusztul...
Levél a Alakszai Zoltán polgármester jelöltnek – a facebook nem veszi be – jobb előre az ötezres – rám számíthat
Szokás mondani , ha hallgattál volna bölcs maradsz. Persze én nem pályázom ilyen babérokra, maradok a saját kvalitásaimnál. Próbáltam Alakszai úr profiljára írni,...
A legjobbak listája – érdekelne, hogy egymást hogyan árazzák be a vendéglősök – itt vannak a Miskolci, majdnem legjobbak
A HelloVidék a Tripadvisor legjobb éttermeket, vendéglátóhelyeket felsorakoztató listája alapján most górcső alá veszi a kedvelt belföldi turisztikai célpontokat és segít az utazni...
Sok a tájidegen, de élhető város – Bécsben éjszaka is vehetsz mobil töltőt – ebvilág az étteremben
Bécs az Bécs. tény, hogy sok a tájidegen ember, de még mindig egy élhető város. Egy olyan hely ahol a bevásárlóközpontokban minden fotelnél...
Egy korabeli K telefon – ki mit tud erről – írjanak mi is volt az
Jut eszembe kaptam néhány régi K telefon könyvet, teljes névsorral. Addig is míg átsilabizálom várom a helyes válaszokat. szantograf.hu ...
A hét világmegváltó ötlete – elzárjuk a menekültáradat forrását – megvédjük a görög határt – Orbán Viktor megnyerte a következő választást is
A magyar miniszterelnök ezen a héten megnyerte a következő választást. Orbán Viktor az unió néppárti frakcióvezetőjével együtt jelentette be: a menekültáradatot a forrásnál...
Súlyos hitelességi válság az Északnál és a BOON-nál – a Miskolci Vároháza közleménye
Hogy nem túlzás hitelességi válságról beszélni, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy rövid időn belül immár az ötödik sajtópert...
Szingli zoknik – eltűnt a magyar találmány – a mosás előtti párosító
Pár évvel ezelőtt szabadalmaztattak egy magyar találmányt. Komoly, nem viccelek, egy honfitársunk felfedezte a zoknipárzót. Valószínű, hogy ő is abban a cipőben sántikált...
Közlemény – Ünnepi nyitvatartás 2018. április 21., április 30. és május 1. vonatkozásában
Miskolc Megyei Jogú Város intézményeinek, szolgáltatóinak nyitvatartásai a 2018. április 21-ei szombati áthelyezett munkanapon és az április 30-ai hétfői, és május 1-jei keddi...
Nagy melegben meleget mértünk – a rázós ügy megoldódik – mindenki segített, Szolink. ISTA és a MIHŐ – mi legyek ha ezt értem
Lottóház harmadik emelet. Tetszenek látni? Ez a második molinó Miskolcon, a városban ami a szantograf portál reklámozására lett kirakva. Az elkövető Török Ferenc...
Amikor leszakadt az ongai Hernád híd – saját felvétel – gyenge idegzetűek is megnézhetik
Nem tudok betelni a dicsekvéssel, de ami igaz az igaz, Miskolcon nekem volt az első privát film stúdióm . Annyira jól ment a...