Van, amire születni kell. Egy ritka genetikai betegségtől szenvedő nő oly mértékben allergiás a fehérjére, hogy egy hamburger vagy egy kis adag sült krumpli elfogyasztása már komoly agykárosodást okozna számára. A 36 éves Kreseda Smith fenilketonuriával küzd, ami azt jelenti, hogy a protein hatására mind az agya, mind az izmai károsodhatnak, ezért a nő húst még sosem evett, sőt a legtöbb ételt csak receptre felírva kapja meg. A Wellingtonban élő Kreseda azt mondja, bár furcsa érzés, hogy a heti étrendjét egy orvostól kell megkapnia, tudja, hogy ez jelenti számára a biztonságot, ezért fel sem merül benne, hogy megszegje a szabályokat.
Szántó István
Related article
Defláció – idegen fenyegetés – kamat alma – szapuljuk mert ez a trend
Ki ne emlékezne azokra az évekre amikor az infláció következményeként akár 30 százalékos kamatot is kialkudhatunk a bankokban. Akinek volt mit betenni, hitte...
Tessék sietni, ma szerdán zár az edelényi kastély – gyéren látogatták, s most tehetős gazdára vadásznak – Kerényi László képei
Figyelem, figyelem, szerdán zárásig még látogatható az edelényi kastély. A drága pénzen felújított épület egyelőre bezár és az új rendelkezések szerint keresik majd...
A fájdalom és a fájdalomcsillapítás pszichológiája
Időpont: 2019. február 28., csütörtök 14.30 Helyszín: Tűzmadár Ház (1097 Budapest, Albert Flórián út 5–7., Szent László Kórház 1. pavilon) Előadó: Rohánszky Magda...
Tovább erősödnek a fogyasztók egyedi vitáinak megoldását szolgáló békéltető testületek – mocskolódjunk face to face – feloldozzák e a gúzsba kötött medvét
” Az Innovációs és Technológiai Minisztérium célja a fogyasztóvédelmi intézményrendszer hatékonyságának növelése a fogyasztók és a tisztességes vállalkozások védelme érdekében. Az Országgyűlés által...
Októberben érkezik két új LG L Series okostelefon
Az új L Fino és L Bello kiváló kezelőfelületet, a kategóriában kiemelkedő kamerát és nagy teljesítményű négymagos processzort kínálnak Budapest, 2014. szeptember 25....
Kíváncsiskodik aGroupama – ők se tudják miért mire – munkát adnának , de nem segítenek
A hivatalt nekem találták ki. Imádok kekeckedni velük. Lehet, hogy tudják is mert időnként olyan leveleket postáznak amin azonnal felhúzom magam. Ilyenkor mint...
Szemetelőnek néztek – elkobozták a dobozaimat – Tóték traumája a tapolcai Lidlben – vége a hezitálásnak – egy bojkott talán segítene
Sokkolt a hír. A tapolcai Lidl pénztárosa közölte: ezen túl már nem lehet náluk dobozolni. Mindössze kettő volt nálam, egyiket se vihettem ki...
Döntött a Médiatanács, még hosszú ideig szólhatnak a Fidesz-közeli rádiók
A Médiatanács újabb évekre szóló médiaszolgáltatási engedélyt adott a napokban két kormányközeli kereskedelmi rádiónak. A Best FM Budapesten még 7 évig, 2033-ig, a...
Kanada Magyarország egyik fontos üzleti partnere – Balla Sándor a HBCA, a vállalkozók szövetségének elnöke és a Márkus familia cége kormányzati támogatással szővögetik a bizniszt
Kanada egy nagyon élhető minden szempontból komfortos ország. Bár a nyár rövid és meleg, a tél hosszú és zord mégis sok magyar honfitársunk ...
Lopott traktornak ne nézd a papírjait – lebukott a bűnbanda
Vezettem már traktor de még sose vettem. Emlékszem gyerekkoromban azzal régi magyar Zetorral jártak fát vágni Szászékhoz. Bepöccentették a motorját és az oldalán...
Vérünket akarják – biznisz a javából – az utolsó cseppet is szeretnék – Miskolcon nyitotta első plazmaközpontját a CSL Plasma – sok a kérdőjel – az országos vérellátónál nem nyilatkoznak a konkurrenciáról
Szóval az alábbi cikk nemrégiben jelent meg a gráfon. Közben rengetegen telefonáltak, hogy itt nincs, s nem lehet minden rendben. Van nekünk...
Rendszerváltás hagyatékai címmel nyitott pop-up kiállítást a Pannon Fényképészkör Egyesület egy belvárosi bárban.
A kiállítás képei egy egyéves projektmunka keretében készültek. Az év során az egyesület kirándulást tett Debrecenbe, Csepelre, és Belgrádba, ahol a témához kapcsolódó...
Putyin beszélt az orosz offenzíva esetén „súlyos árat” fizettető Bidennel – Az amerikaiak még az orosz invázió napját is bejelentették, miközben katonai támogatást nyújtanak Ukrajnának” – emlékeztetett. Usakov hangsúlyozta: a vezetők ennek ellenére megállapodtak abban, hogy minden szinten fenntartják a kapcsolatot
Joe Biden amerikai elnök szombati telefonbeszélgetésük során azt mondta Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy súlyos ára lesz egy Ukrajna elleni esetleges támadásnak –...
Vastagbélrák: repülés a sztómazsákkal
Amikor sejtjeink háborúba mennek és küzdenek az életért, és a lélek összeborulni látszik, Hagyd, hogy a testet az érzelem, a megérzés, a játék...
Balaton Sound Zamárdi: rövidebb pénztári sorok, hosszabb vonatok
Zamárdi, 2014. július 8. – Állomási wifi, kitelepült jegypénztár hosszított nyitva tartással, és több kocsival megerősített járatok is segítik az idei Balaton Sound...
Mai nappal célba ért az Ökumenikus Segélyszervezet idei beiskolázási akciójának ezredik tanszercsomagja is
Iskolakezdés együtt! elnevezésű kampányának lezárásával tartott ma sajtótájékoztatót az Ökumenikus Segélyszervezet, melyen ismertették és értékelték a szervezet felkérésére, a Nézőpont Intézet által készített,...
JELENTŐSEN BŐVÜL A TELEKOM TV GO CSATORNAKÍNÁLATA
További 18 tévécsatornával bővíti augusztus folyamán a „többképernyős” tévézés élményét nyújtó TV GO szolgáltatását Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatója. Az elmúlt hónapok folyamatos fejlesztéseinek...
A csalás fortélyai – mire figyeljenek a számlálóbiztosok – a zöldet nem keverni a fehérrel
Magam is számlálóbiztos leszek Miskolcon a 19. számú körzetben. Jó ideje folyamatosan kapom a kiképzést, tanulom a szabályokat, s igyekszem teljesíteni a társadalmi...
Kis és nagy dolgok – a szűkség törvényt bont – megesik, hogy belopózunk – a szőrösszívű parkolós – a vécés tikett leehető – eltűntek a sárga házak – szarból várat építettek
Tetszik tudni van egy bizonyos életkor, ami a születéstől az elmúlásig tart és ezen idő alatt megesik a hirtelen biológia szükséglet. Kis és...

