Sok rendőr kellemetlen meglepetésben részesült, amikor kiderült, hogy mivel a rendőrség nem tudott megállapodni a Volánbusszal, a megyei rendőrkapitányságok munkatársai többé nem kapnak bérlettámogatást. Így számos rendőr ma nem, hogy nem keres többet, mint tavaly, hanem egyenesen kevesebb pénze marad, hiszen saját magának kell fizetnie az utazását. Ezt jelezték a rendőrök, kíváncsi lennék, hogy igaz e vagy kicsinyes rossz indulatú, áskálódó pletyka amit telefonáltak.Sokak szerint ez azt jelenti, hogy a rendkívüli béremelésük elúszott.
Szántó István
Related article
Pro és kontra – kórház a börtönbe vagy börtön a kórházba – a belügy már bekebelezte a pavilont – nem jutott pénz a lakosság informálására
Hála Pusztai Laci barátomnak, szerény mondandóm egyre szélesebb körben hallatszik. Most éppen a börtön-kórházas anyagot vette át. Ám ebben még nincs benne a...
Veres Pállal tárgyalt a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke Miskolcon
Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város polgármesterének meghívására érkezett Miskolcra Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke pénteken. A város vezetője még...
Csoportkép – Balog Zoltán miniszter úr: milliárdok a háziorvosi ellátásra
A kép egy szokványos csoportkép. Naponta több milliárd készül ilyen világszerte. Helyszín Fehérgyarmat. A település neve összeforr a hetvenes évekbeli nagy árvízzel, amikor...
Megjelent a rendelet, újabb adókönnyítést ad a kormány
Megjelent a rendelet, újabb adókönnyítést ad a kormány© Technológia: Index.hu A Magyar Közlönyben megjelent egy rendelet, amely megkönnyíti az iparűzési adó befizetését. A szabályozás...
A felelős tájékoztatást nem lehet bűntetni – az álhír és a valóság nem keveredhet
Az operatív törzs továbbra sem hajlandó nyilvánosságra hozni a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos területi adatokat, – írja az MSZP az MTI közleményében –...
A család közölte, hogy a színészt gondos orvosi ellátásban részesítik a SOTE klinikáján, de a közeljövőben tervezett előadásait kénytelen lemondani
Gálvölgyi János állapota súlyos, de stabil – közölte a család, majd hozzátették, hogy a színészt gondos orvosi ellátásban részesítik a SOTE klinikáján, de...
Tolvajt keres a rendőrség – szóljon aki felismeri
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét. A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/4180/2019 bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást...
Schwezoff a nagy fapaci – trójaiak a Síp utcában – Császár lemondott a trónjáról vagy csak elváltak az útjaik –
Holnap, azaz kedden este évzáró irodalmi est lesz, amelyre mint olvasható hivatalos vagyok. Barátaim, nem barátaim gyertek el. Szeretettel várom mindkettőtöket. Hogy ne...
Késő délutáni hóhelyzet – Miskolcon
A hétfői hóhelyzetre tekintettel a Városgazda Kht. a késő délután folyamán összesen 35 munkatárssal látja el a hóeltakarítási és síkosságmentesítési feladatokat a villamos-...
Volt egyszer egy Hősök tere – lecsípték a sarkát – megsüllyedtek a templomok
Régi archív fotó. Amikor a mélygarázst barkácsolták. A földalatti parkoló emlékezetem szerint nem a tervezett színt szerint épült meg. Akkoriban még nem tudhattuk...
Egészségügyi szakmai irányelv készült az érszűkület ellátásáról – a nehéz a mozgás
"A perifériás verőér megbetegedések ellátásáról" című egészségügyi szakmai irányelvet az Emberi Erőforrások Minisztériuma koordinálásával az Egészségügyi Szakmai Kollégium Angiológia és érsebészet Tagozata készítette....
Felavatták Miskolc legújabb Skoda szalonját – végül is ez az igazi mi autónk – közép Európában a harmadik legnagyobb – a vállalkozások gyorsan reagálnak a térség fejlődésére
Ünnepélyesen avatták fel Miskolc legújabb autószalonját, szervizét a város határában május harmadikán délután. Dr. Demeter Ervin a megyei kormányhivatal vezetője a Skoda esetében...
Akar e egy tandemugrást karácsonyra – ha nem akkor vegyen ajándékba egy színes vibrátort – mi történt a vámnál – hogyan lett egy kéjfokozóból elektromos fogkefe
Mit vegyünk szeretteinknek karácsonyra? Az interneten óránként küldözgetik az ötletesnek tetsző ajándékok listáját. A többség mostanában okos órát ajánl. Ám ma egy különleges...
Szegfű vagy rózsa …. megjelent a MINAP online – amikor a kertészeti vállalat főmérnöke kimondta az igazságot
Gangos lakásunk van, se kertünk se hétvégi telkünk. Drága Édesanyám vidéki lányként elképzelni se tudja élő zöld nélkül a világot. Így aztán...
Egy kis történelem , alulnézetből – ezt is én írtam – nyakunkon a november
Betűvetésben a G-ig jutottunk október derekáig. S máris kezdődött a szénszünet. Majd nem sokkal később számomra sarkaiból fordult ki a világ. A...
Mi erről csal álmodoztunk – bezárt az angolpark – okos kütyűken fejben játszunk
Most jövök rá, hogy hátrányos helyzetű gyermekként töltöttem a fiatalságomat Miskolcon. Ha vidámparkba vágytam Budapestre kellett autóznunk vagy vonatoznunk. Megmondom a frankót imádtam...
Miskolc Filmklub – Ingyenes filmvetítések minden hónap első hétvégéjén
Miskolc Filmklub 2019 szeptember – 2020 április Ingyenes filmvetítések minden hónap első hétvégéjén Sport tematikájú filmek szeptember 13-14. 20:00 Helyszín: Miskolc, Szinva...
Szenteste a postán – megjelent a Miskolci Naplóban – megköszöntem a cowboy coltot
Értesítjük, december 25-én este 18 és 20 óra között külföldi hívásuk lesz. Kérjük, a megjelölt időpont előtt egy órával jelentkezzenek, mivel a...