Megbízásból, házi feladatként vettem egy vekkert a miskolci centrum áruházban tegnap délután. Bagatell áron, ám egyben megvetették velem a belevaló ceruzaelemet is négyes csomagolásban. Noha egy is elég lett volna. Majd aznap este teszteltem a mutatós időmérőt és sajnos gyorsan kiderült, hogy hol ketyeg, hol nem. Ma reggel visszabattyogtam a kínai áruházba, ahol nehezen, de csak elismerték, igazam van, az óra rossz. Közölték, hogy levásárolhatom. Na, erre belém bújt a kisördög, mint gyakorló vásárló, aki az összes jogát ismeri nem mentem bele az alkudozásba. Ragaszkodtam a készpénzes formához. Ám a két bizsu osztályon szolgáló hölgy elmagyarázta, erről ne is álmodjak, de ha akarom, adnak egy utalvány, amit akár egy hónapon belül levásárolhatok. Hozzátették az idevonatkozó jogszabályok náluk nem érvényesek, a kínai tulajdonos másként rendelkezett. Le is út fel út vagy beírhatok az éppen akkor már foglalt vásárlók könyvébe.
Már kezdett az agyam elhomályosulni, eszembe jutott, reggel olvastam, hogy az ázsiaiak több millió kutyát esznek meg és ez a rossz szokásuk következménye az a fránya koronavírus. Ez aztán meghatványozta az elszántságomat és felhívtam a fogyasztóvédelmi hatóságot – a telefonszámuk éppen a pénztárgép felett van kifüggesztve – és elsírtam a panaszomat. Mázlim volt, a hivatal ügyintézője telefonhoz kérte az eladót, aki nem volt hajlandó szóba állni senkivel. Így kihangosítottam, hogy hadd hallják, ha sokáig szívóznak mennyi pénzbüntetésre számíthatnak.
Hát el nem érzékenyültek. Bocsánatot elnézést nem kértek – viszont a pénzt fillérre kiszámolták és elém hajították. Megköszöntem, de még a búcsúzásomra se reagáltak. Sajnálom, ha megsértettem őket. S nem árt, ha mindenki tisztában van a jogaival és nem dől be azonnal az Ázsiából behurcolt önkényeskedéseknek.