SzántóGráf

Forgács László emléktorna Tiszaújvárosban – szombaton összecsapnak a rendőrök a pályán

Forgács László rendőr

A nagy csapat

Meghívják a sport iránt rajongókat a “FORGÁCS LÁSZLÓ” meghívásos Rendőrségi Labdarúgó Emléktornára.

 

Így emlékeznek az országos rendőrfőkapitányra, megyénk volt főkapitányára, aki a rendőri munka mellett kiemelkedő hangsúlyt fektetett a sportra.

Forgács László egy miskolci sajtónapon. Jó kapcsolatot ápolt a média képviselőivel.

A cél a 40. év feletti állomány fizikai felkészültségének javítása,  a sportbaráti kapcsolatok erősítése.

 

A torna helye Tiszaújvárosi Sport Centrum, Tiszaújváros, Teleki Blanka u. 2.

 

A torna 2020. február 1. (szombat) 09.00 órakor kezdődik.

 

Rendezője, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a Magyar Rendészeti Sportszövetség (MRS).

 

A torna fővédnöke: Forgács Lászlóné

 

A torna védnökei dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok a B-A-Z. MRFK vezetője, Ruszkai József r. ezredes a B-A-Z. MRFK főkapitány-helyettese,

Dr. Varga Péter r. dandártábornok az MRS ügyvezető elnöke,

Dr. Fülöp György Tiszaújváros polgármestere és

Gál Csaba a Sport- Park igazgatója.

 

A versenybizottság elnöke, Ferenci Tibor a Miskolci Kispályás Labdarúgó Egyesület elnöke.

 

A szervezőbizottság elnöke, Vanczák Zoltán r. ezredes (B-A-Z. MRFK)

 

A szervezőbizottság titkára, Szűcs Enikő r. alezredes (B-A-Z. MRFK)

 

A torna résztvevői, az ORFK központi és területi szervei közül meghívott szervek hivatásos, közalkalmazotti, köztisztviselői, aktív és nyugállományú tagjai, akik 2020. december 31-ig a 40. életévüket betöltik. A szerződéses jogviszony nem elfogadott! Sportegyesületek esetében is csak belügyminisztériumi és rendőrségi dolgozó léphet pályára, családtagok, külsős játékosok részvétele nem engedélyezett.

 

 

Exit mobile version