SzántóGráf

Új kézifegyvereket kap a rendőrség – negyvenezret cserélnek le – a teljes állományt érinti

pisztoly ujak

Évtizedek óta nem volt ilyen átfogó jelentőségű és méretű változtatás a testületnél, az oldalfegyverek lecserélése szinte az egész hivatásos állományt érinti.

Heteken belül megkezdődik a kiszolgált kézifegyver-arzenál begyűjtése, helyettük modern CZ pisztolyokat rendszeresítenek. Szakszerű és biztonságos kezelésük érdekében a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) január 20-án bemutatta az új fegyvereket, és megkezdte az állomány új típusra való felkészítéséért felelős lőkiképzők oktatását. Ha pisztoly, akkor a ROKK Mexikói úti lőterén január 22-én kukkantottunk be az első CZ-képzésbe.

– Az oktatást a megfelelő összpontosítás érdekében kis létszámú, egyenként tízfős csoportoknak tartjuk – mondta Gér András Kornél őrnagy, a ROKK lőkiképzési és lőtér-üzemeltetési alosztályának megbízott vezetője. – Az átképző lőkiképzési foglalkozásra minden megyei rendőr-főkapitányság vagy a velük azonos jogállású szervezeti egység – például a Készenléti Rendőrség, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ – lőkiképzői közül 2-2 főt delegáltak. A ROKK által tartott foglalkozásokat teljesítő lőkiképzők a saját szervezeti egységük állományának átképzését fogják végrehajtani. Az elméleti ismertetés, az oktatóvideó megtekintése és tantermi, úgynevezett lőszer nélküli „szárazgyakorlás”, azaz tárazás, fesztelenítés, tüzelésre kész állapotba felhúzás gyakorlása után a lőtéren lehetőséget adunk az éles kipróbálásra is. Amikor a jelenlegi palettát leváltó pisztolyról beszélünk, helyesen két fegyverről kell szót ejtenünk. Ez a cseh gyártmányú CZ P-07 és CZ P-09 jelzésű modell, amik méretben és az ebből adódó sajátosságokban térnek el egymástól.

A gyártó vállalta, hogy a magyar rendőrség részére elkészít és értékesít 38 ezer pisztolyt, figyelembe véve a megrendelő igényeit. A XXI. századi igényeknek megfelelő, korszerű, félautomata maroklőfegyverekre volt szükség, amelyek – akárcsak elődei az elmúlt évtizedekben – jól kiszolgálják az általános munkát. A rendőrség olyan pisztolyt keresett, ami igazodik az ország négy évszakos klímájához és az ennek megfelelő ruházkodáshoz. Kesztyűben, illetve egyes feladatellátások sajátosságainak eleget téve taktikai kesztyűben is működtethető legyen.

– Ezt az elsütőbillentyűt védő, látványosan túlméretezett sátorvas teszi lehetővé, ide könnyedén befér a kollégák kesztyűbe bújtatott ujja is – folytatta az őrnagy. – Az elvárások között szerepelt, hogy a fegyver egyaránt alkalmas legyen jobb- és balkezes használatra. Ezt szolgálja a szán mindkét oldalán elhelyezett, tehát bármely kézzel könnyen, biztonságosan, fogásváltás nélkül kezelhető, a véletlen elsülést megakadályozó mechanikus forgóbiztosító. Míg a fegyver komfortos viselésére az egyéni igénynek megfelelő, oldalra rögzíthető tok hivatott. A magyarországi forgalmazó a fegyverekkel együtt többféle tok szállítását is teljesíti, tekintettel az eltérő szolgálati profilokra. A közterületen szolgálatot teljesítő állomány részére egy nagyobb, a fegyver elvételét kétszeres védelemmel megakadályozó, olasz gyártmányú King Cobra pisztolytokot rendszeresítenek dupla tártartóval. A bűnügyi vonalon dolgozók egy valamivel diszkrétebb, a test vonalát jobban követő, védőkengyel nélküli, kisebb, így a ruházattal könnyebben elfedhető King Cobra pisztolytokot és szimpla tártartót kapnak.

– Ha már a tárakról esik szó: mindkét változat lőszeradagolása kétsoros, rugós mechanizmussal működő szekrénytárból történik – vette át a szót Gerendai Gábor főtörzszászlós, lőkiképző. – A tárak fizikai kapacitása típustól függően 15–19 lőszer befogadására alkalmas. Lényeges változás a korábbiakhoz képest, hogy az egységes fegyverzet teljesen kompatibilis az állomány számára. Ha külsőre van is némi eltérés a CZ P-07 és a CZ P-09 között, rendszerbe állásuk után a Magyarországon szolgálatot teljesítő összes rendőr azonos lőszerrel tüzelő, egyforma mechanizmusú maroklőfegyverekkel veszi fel a szolgálatot. A fegyverrel nekem sikerült mindenkit megelőzve ismeretséget kötnöm egy tavalyi felkészítő képzés során. A CZ-gyár mérnökei és cseh kollégák tartottak típusoktatást. Egy átgondolt, könnyen kezelhető, rendészeti feladatokra teljesen alkalmas konstrukciót ismertem meg. Használhatóságát növeli a gyártó által a csövön kialakított szereléksín, amely egyszerűen lehetővé teszi fegyverlámpa vagy lézerirányzék rögzítését.

– A „pőre”, kiegészítők nélküli CZ P-09 208 milliméter hosszú, 148 mm magas és 37,5 mm széles, üresen 776, töltve 860 gramm, kisebb testvére, a CZ P-07 ezeknél a fizikai jellemzőknél valamivel szerényebb – ismertette a fegyvert Buga László őrnagy, lőkiképző. – Külseje üvegszállal erősített kompozitanyagból készült, acél és műanyag alkatrészek vannak benne. A markolaton a fogást könnyítő, érdesített bevonat található a biztonságos tartás végett. A gyártó gondoskodott arról, hogy a különböző tenyérméretű felhasználók egyformán komfortosan foghassák meg a pisztolyt. Ezért a markolat hátsó toldatát három méretben készítette el, így igény szerint kialakítható az optimális vastagság, a markolat nem lesz sem túl karcsú, sem átfoghatatlanul nagy. A kompozitanyag és az ergonomikus kialakítás eleget tesz annak a kettős elvárásnak, amit a fegyver viselése és használata generál. A korábbi, acélból készített maroklőfegyverek egy 12 órás szolgálat során érezhető terhelést jelentettek, egész egyszerűen túl súlyosak voltak. A következő generációs, alumíniumtokos pisztolyok veszítettek súlyukból, de volt egy hátrányos tulajdonságuk. A súlyvesztés miatt a fegyvernek nem volt tömege, ami elnyelte volna a lövési energiát, így egy lőgyakorlatot követően a kézfejre átadott visszarúgási energiák másnapra sokaknál fájdalmas nyomok formájában jelentkeztek. A CZ ideálisnak mondható töltötten is elfogadható önsúllyal, amit használatánál a kialakítása ellensúlyoz.

Ez a fegyver nem rúg vissza fájdalmasan, nem „vág” bele a tartókéz lágy részeibe. Öntöltő, rövid csőhátrasiklásos, billenőcsövű, módosított Browning-SIG reteszelésű, külső kakasos, normál és revolverező elsütőszerkezettel szerelt, hárompontos, nyílt, fix lumineszkáló irányzékot kapott. Meglátásom szerint azonban a munkatársaknak a működési elvek és a pontos paraméterek helyett fontosabb, hogy megfelelő útmutatást kapjanak az új fegyver és a hozzá rendszeresített tokok használatához. A képzés során a megyei, illetve egyéb szervezeti egységek lőkiképzőit arra biztatjuk, hogy gyakorlatias oktatásokon egy magabiztos, készségszintű fegyverkezelést adjanak át az állománynak.

Adott helyzetekben nemcsak rendteremtő, de akár életmentő is lehet az intézkedő kolléga számára a fegyver és használata birtokában a határozott fellépés, nem is kell feltétlenül annak elsütésére gondolni. Jelentős pszichés hatást képes gyakorolni, nemritkán az ellenállást is megtöri, így a helyzetet a kívánatos mederbe visszatereli egy biztos kézzel felhúzott zár csattanó hangja.

 

Exit mobile version